2011. november 27., vasárnap

Spenótos és sós túrós táskák vacsorára

Ezen a hétvégén kicsit felcseréltük a napokat, pénteken ettünk vasárnapi-jellegű vacsorát, ma pedig csak ilyen egyszerűbbet. Ígérem, a pénteki rántott gomba is felkerül hamarosan, de most következzen a mai:

Spenótos és sós túrós táskák

Hozzávalók:
            A tésztához: kb. fél kiló liszt, 4 tojás, kb. 100 g vaj, tejföl, só
            A szószokhoz: egy adag spenót (fagyasztott is jó, én abból készítettem), fokhagyma, fűszerek, tejföl, szána a főzéshez; burduftúró, szána, kapor, borsszósz, egyéb fűszerek
Elkészítés:
            A tészta hozzávalóit összekeverem, gyúrom. A gyorsabb munka érdekében én a vajat egyszer felolvasztottam, úgy adtam hozzá, tejfölt pedig úgy adagoltam, hogy a tészta jól összeálljon, de még ne legyen ragacsos. Ha elkészült, fóliába csavarom és hűtőbe teszem, amíg elkészülnek a szószok.
            A spenótot  kis vízzel főni teszem, ahogy kicsit felrottyant, feltöltöm szánával, belekeverem az apróra vágott fokhagymát és néhányszori kevergetés mellett főni hagyom. Amíg készül, egy másik tálban felaprózom a burduftúrót, felöntöm annyi szánával, hogy kellemesen krémessé keverhessem, majd bőven fűszerezem és annyi borsszószt teszek bele, hogy érződjön a csípőssége, de ne legyen kellemetlen. Mire ezt megkevertem, a spenót is elkészül – akkor jó, ha elfőtte minden levét. Leoltom alatta a tüzet és állni hagyom.
            Előveszem a tésztát, lisztezett vágódeszkán fél centi vastagságúra vagy – ha elég rugalmas a tészta – vékonyabbra nyújtom. Kis kockákat vágok belőle, a kockák közepére halmozom a szószt, majd összehajtom a tésztát, kézzel jól összenyomkodom a szélét, majd egy villával is végignyomom – szép is lesz tőle, meg össze is fogja. Sütőpapírral fedett sütőlapra teszem a táskákat, vékonyan megkenem tojásfehérjével, esetleg nagy darabos sóval vagy szezámmaggal díszítem. Előmelegített sütőben 20-25 percig sütöm, közben egyszer megfordítom a lapot. Ha elkészültek, a frissen kivett táskákat még egyszer átkenem tojásfehérjével – ettől lesznek szép fényesek. Tálra rakom és azon frissiben tálalom.

Elkészítési idő: másfél óra

Megjegyzés: mi most csak magában ettük, de salátával és joghurttal kiváló könnyű vacsora vagy reggeli.

Előkészület

Szép, fényes táskácskák :)

2011. november 25., péntek

Még mindig szárnyas - fűszeres csirke krumplisalátával

Az elmúlt héten több minden is készült - azok is felkerülnek majd szépen lassan, csak találjuk meg a fényképezőgép kábelét...  Most egy régebbi receptet szedtem elő, remélem, ízleni fog - amúgy ez az egyetlen receptem, aminél pontos adagokat írtam :)

Fűszeres csirke krumplisalátával

Hozzávalók:
A combhoz: fejenként egy dupla csirkecomb (lehetőleg bőrével együtt); olivaolaj (a bedörzsöléshez mindenképp, a sütéshez ha jut); fűszerkeverék: 2 tk só, 1 tk feketebors, 2 tk édes-nemes őröltpaprika, 1/2 tk szárított oregano, 1/2 tk citromhéj-reszelék, 1/2 tk curry; két ek liszt
A krumplisalátához: krumpli; hagyma (lehetőleg egy vörös, egy fehér); salátaöntet: egy tk mustár; egy tk olivaolaj; egy ek tejföl; szána vagy joghurt (jó minőségű, édes) a szaporításhoz; petrezselyem (ha lehet, friss), kapor (ha lehet, friss), oregano, bors, só, szerecsendió, citromhéj-reszelék és ízlés szerint egyéb fűszerek.

Elkészítés:

A krumplit megmosom, odateszem főni. Kb akkor lesz jó, mikor villával beleszúrva már érzik, hogy megpuhult, de még nem esik szét. Amíg a krumpli fő, felkarikázom a hagymát. Elkészítem a salátaöntetet: egy kisebb tálkába (vagy akár abban a tálba, amiben a salátát összekeverném) teszem az olivaolajat, a mustárt, a tejfölt. Összekeverem, majd fűszerezem. Mikor belekevertem minden fűszert, kisebb adagokban feltöltöm szánával/joghurttal, amíg úgy nem látom, hogy elegendő lesz a teljes krumplimennyiséghez. A keverés végén érdemes megkóstolni, hogy ha esetleg valaminek (pl.mustár, fűszerek) elveszett az íze, lehessen pótolni.
A megfőtt krumplit meghámozom, felkockázom, kicsit hűlni hagyom, majd összekeverem a hagymával és az öntettel. Fontos, hogy az öntet minden krumpli- és hagymadarabot bevonjon! Ha már épp csak langyos, alufóliával lefedem és a hűtőbe rakom. Minél többet áll fogyasztás előtt, annál finomabb, ezért érdemes két-három órával előbb elkészíteni.
Ha a saláta már eleget állt, elkezdem a comb előkészítését: a fűszerkeveréket összekeverem a liszttel, a combokat megmosom, leszítatom. Pár csepp olivaolajjal bedörzsölöm – akkor jó, ha mindenütt olajos, de nem folyik róla az olaj. Kicsit állni hagyom, majd a bőven fűszeres lisztbe forgatom. A kiálló csontvégeket érdemes jól betapasztani: a maradék fűszeres lisztet egy cseppnyi olivaolajjal masszává gyúrtam és ezt nyomkodtam a csontokra - finoman átsül, jó ropogós lesz. Forró oliva- vagy étolajban pirosra sütöm. 

Jó étvágyat! 


2011. november 21., hétfő

Részeges csirke aranykrumplival és párolt almával

Legkedvesebb anyósomék jóvoltából üldögélt egy egész csirke a fagyasztóban, a kamrában pedig sorsára vár két zsák alma. Ezt találtuk ki belőle, kedves vacsoravendégeink szerint egész finom lett - ezt bizonyítja az is, hogy fél óra alatt az egész nagydarab csirkéből csak a csontok maradtak :)


Részeges csirke aranykrumplival és párolt almával

Hozzávalók
            egy egész csirke, kb. 4 dl sör, csirke fűszerkeverék, olaj, vaj, krumpli (kb. két közepes szem/fő), alma
Elkészítés
            A csirkét kívül-belül megmosom, papírtörlővel megszárítgatom, majd egy kis olajjal mindenütt jól bekenem (én a mézes olajból használtam, de normál olajjal is pont megfelelő; az ízén nem sokat változtat, de szebben csillog tőle). A beolajozott csirkét kívül-belül jól bedörzsölöm a fűszerkeverékkel, majd állni hagyom – legalább fél órát, de nyugodtan állhat akár fél napot is.
Miután a csirke eleget állt,  egy jól megmosott 720 ml űrtartalmú befőttesüveget nagyjából kétharmadig feltöltök sörrel, a csirkét ráállítom, majd sütőzacskót húzok rá és sütőlapra helyezve sülni hagyom – a sütőt nem kell előmelegíteni, hogy a sör ne forrjon fel olyan hamar.
Amíg a csirke készülget, felteszem főni a krumplit és elkezdem felcikkezni az almát (minél több, annál jobb).  A felszeletelt almát kis vízzel fedhető edényben párolni teszem (nekem van párolásra való fedőm, de normál fedővel is lehet, csak akkor többször rá kell nézni). A közben megfőtt krumplit kicsit hűlni hagyom, majd megpucolom és felszeletelem. Kis adag forró vajban megfuttatom, majd forró olajban, akárcsak a normál szalmakrumplit, átsütöm. Közben az alma is kellő módon megpárolódott – akkor jó, ha kiscit kocsonyás lett, olyasmi, mintha befőtt lenne –, ezért leoltom alatta a tüzet, de meleg helyen hagyom, hogy ne dermedjen meg.
Mire a krumpli és az alma elkészül, a csirke is nagyjából meglesz (időben ez nagyjából háromnegyed óra). Kicsit kihúzom a sütőből, leveszem róla a sütőzacskót, majd még 10-15 percet pirulni hagyom, hogy szép színt kapjon. Ha szépen megpirult, leoltom alatta a tüzet, leveszem a befőttesüvegről és tálra fektetem. Előfordulhat, hogy a bőre egy apró repedés mentén felszakad és összehúzódik, mint nálam is, de nem kell megijedni, az ízén nem ront - az esztétika pedig ilyenkor kicsit háttérbe szorul :) A párolt almákat gyorsan megforgatom a csirke sörében (nem szabad túl sokáig benne hagyni, mert akkor szétesik), majd megtömöm vele a csirke belsejét. Az almákat nem kell lecsepegtetni, az a kicsi sör, ami bekerül velük a csirke belsejébe, még jót is tesz neki. Ezután a krumplit a csirke mellé halmozom és már tálalható is :)

Elkészítési idő: 2 óra 


Előkészületben...


...  tálalva...



-- és a mesterfotó :)

Remélem, másnak is olyan kellemes estét biztosít egy szép csirke, mint nekünk :)

2011. november 20., vasárnap

Vasárnapi regebéd későn kelőknek

Hétvége lévén a Kedvessel kilustálkodtuk magunkat - amúgy is csúnya ködös idő van odakinn, az ágy meg olyan kedvesen ölelgetett -, így elég későn kerültünk asztal mellé. A reggeli (idő szerint inkább ebéd) finom lett, mindenki nagy megelégedésére :) A "receptje" olyan egyszerű, hogy nem is kell leírnom, elég lesz a címe is: 


    kolbászos tükörtojás.


Azért egy pár hasznos infót megosztok: a kolbászdarabkákat egyszer még megforgatom, mielőtt a tojást közéjük ütném és vajban sütöm a jobb íz kedvéért :)

Így néz ki - ugye milyen ínycsiklandozó? :)

Amúgy a vacsorának való csirke már pácolódik a konyhában, most már csak a sört kell megvenni hozzá - de azt a receptet csak holnap teszem fel :) Addig is kellemes vasárnapot!

2011. november 19., szombat

Pizza kenyérmorzsából, gazdagon

Mivel ezen a héten nem sok időm volt főzőcskézni, új recepttel nem szolgálhatok, de előkerestem egy szombat estére épp megfelelő receptet. Vendégfogadáshoz vagy egy könnyebb vacsorához pont megfelelő :) Nekem úgy jött össze, hogy egyszerre két kenyeret kaptunk és nem volt mit kezdjünk annyi kenyérrel, így ki kellett találnom hozzá valamit - de akkor is jól fog, ha kevés a lisztünk vagy nincs élesztőnk. 
Az elkészítési idő hosszúságától nem kell megijedni, abban a két órában a sülés is benne van - igazából ez az egyik legkönnyebb recept, amit felpakolok ide :)

Pizza kenyérmorzsából, gazdagon

Hozzávalók:
            Sok fölösleges kenyér, 2 tojás, tej, liszt, só, vaj; az alaphoz paradicsompaszta, tejföl, Édes Anna, egy kis burduf- vagy juhtúró, oregano; rá: szalámi, paprika, paradicsom, sajt és bármi, ami még illik hozzá és van otthon.
Elkészítés:
            A kenyeret apró morzsákká darabolom, majd a tejjel, tojással, vajjal összekeverem, sózom és annyi lisztet adok hozzá, amivel könnyen gyúrható, rugalmas tésztává válik. Ha elkészült, picit belisztezem és alufóliával letakarva a hűtőbe teszem.
Az alaphoz felaprózom a burduftúrót és annyi tejföllel eresztem fel, amennyivel minél kevésbé csomós krémet kapok. Ehhez adom hozzá a paradicsompasztát, az oreganot és az Édes Annát, úgy, hogy annyi pasztát kapjak, amennyivel szépen be tudom teríteni a pizzát/pizzákat. Ezután előveszem a tésztát és nagyjából egy-másfél centis kerek lappá vagy lapokká nyújtom, a szélüket kicsit felkunkorítom. A lapokat sütőpapírral takart sütőlapra teszem, vékonyan megkenem a paradicsompasztás alappal, megpakolom a felaprózott szalámival-sajttal-miegymással (én még egyszer meg szoktam szórni oreganoval is) és előmelegített sütőbe tolva nagyjából háromnegyed órát sütöm. Akkor van készen, ha a tészta széle szép aranyosra pirult, a sajt megolvadt és a szalámidarabkák is szépen megsültek.

Elkészítési idő: 2 óra




2011. november 15., kedd

Mézes-müzlis palacsinta

Minthogy a legutóbbi nagy menüből (a mézes-narancsos csirkéből, ugye) megmaradt egy jó adag isteni illatú mézes olaj, ki kellett találnom valamit, amivel felhasználhatom. Egy fincsi reggeli lett belőle :)
Egy jó tanács: mivel a csirkéhez több olaj kell, mint a palacsintához, a mézes olaj nagy részét érdemes egy zárható edénybe áttölteni és eltenni a következő sütéshez :)

Mézes-müzlis palacsinta

Hozzávalók:
            Méz, müzli (lehetőleg gyümölcsös), tej, tojás, liszt, só, cukor; ha van, alma, körte vagy hasonló idénygyümölcs, olaj
Elkészítés:
            A tojásból, lisztből, tejből normál palacsintatésztát kevertem, sóval és cukorral ízesítettem. Egy jó adag müzlit borítottam bele, úgy, hogy a massza darabossá váljon. Mivel két zsák alma figyel a kamrában, abból is lereszeltem három darabot és a tésztához adtam, de persze ez más gyümölccsel is helyettesíthető vagy akár el is hagyható. A kész masszát a felforrósított, kis mézzel kevert olajban kisütöttem és tányérra tettem, alma- és körteszeletekkel díszítettem. Gyors, egyszerű reggeli – és nagyon finom!

Elkészítési idő: a palacsintakeverés gyorsaságától függően 20-30 perc :)


2011. november 14., hétfő

Mézes-narancsos csirkecomb krumpligolyócskákkal

Íme, az ígért recept... Jó étvágyat hozzá!


Mézes-narancsos csirkecomb krumpligolyócskákkal

Hozzávalók:
            A combhoz: méz, só, fahéj, szerecsendió, narancs vagy mandarin, olaj (lehetőleg oliva) és természetesen csirkecomb, fejenként (legalább) kettő darab.
            A krumpligolyókhoz: három-négy szem közepes krumpli, egy tojás, tejföl, fűszerek, ha kell, prézli a sűrítéshez, szezámmag
Elkészítés:
            A krumplikat felteszem főni. A combokat  jól bedörzsölöm egy kicsi sóval (vagy magyaros fűszerkeverékkel) és a fahéjjal, szerecsendióval, majd állni hagyom. A megfőtt krumplit megpucolom, péppé töröm, majd hagyom hűlni egy kicsit. Közben megkeverem az alapot: a tojást felverem (nekem volt még elrakott tojásfehérjém, abból is tettem hozzá, így szép habos lett), fűszerezem és egy jó nagy kanál tejföllel simára keverem. A nagyjából kihűlt krumplipépet a tojásba öntöm, jól összekeverem. Mivel az enyém nagyon híg lett, egy kis prézlivel sűrítettem, de ez elhagyható – az a lényeg, hogy jól formálható massza legyen belőle. A masszából kis golyócskákat formálok, szezámmagba forgatom (nekem most csak a felére jutott szezámmag sajnos...) és forró olajban aranylóra sütöm.
            Amíg a krumpligolyócskák elkészülnek, egy serpenyőben olajat forralok és a befűszerezett combokat beleteszem. Ha félig megsültek, kicsit kiveszem őket, egy-egy kanál mézzel minden oldalukat jól megkenem, majd visszatéve készre sütöm őket. Ahogy a combok a mézfürdő után visszakerültek az olajba, a felcikkezett narancsot is belehajigálom a serpenyőbe – ezekkel nem kell foglalkozni, a mézes olaj jól körülveszi őket és nem égnek oda. A combokat meg-megforgatom és ha minden oldaluk szép pirosra sült, készen is van az ínycsiklandozó vacsora :)
Megjegyzés: ehhez a vacsorához bor jár – ízlés szerint száraz, félszáraz vagy félédes, de mindenképpen vörös.

Elkészítési idő: 1 óra

mivel a tegnap már megkaptátok a képet, most azt láthatjátok, mi  maradt a tányéron kb 15 perccel a fotózás után :)



2011. november 13., vasárnap

Előzetes :)

No, csak felteszek valami meglepetést még ma: íme a mai vacsora :) Holnap kiírom a receptet is!
Mézes, narancsos csirke krumpligolyócskákkal:


Remélem, Nektek is jó vacsorátok volt :) Szép estét és kellemes hétkezdést!

Májjal és sajttal töltött csirkemell szezámos panírban

Tudom, hogy kissé későn ajánlok vasárnapi vacsorát, de legalább jövő hétre nem kell törjétek a fejeteket :) Ez egy régebbi recept, mi ma este mást eszünk - mézes-narancsos csirkét, hehe -, de mivel arról még nincs képem, nem tudlak megörvendeztetni vele. De ígérem, később felteszem - ha más nem, jövő vasárnapi ajánlatnak.


Májjal és sajttal töltött csirkemell szezámos panírban

A sütőrácson...


Hozzávalók:
            Fejenként két kicsontozott csirkemell (bőrrel vagy bőr nélkül, ki ahogy szereti), máj (vagy ha nincs, májkrém), sajt (bármilyen nem túl karakteres ízű sajt jó), fűszerek, liszt, magyaros, 1 tojás, mustár, tejföl, prézli, szezámmag, olaj
Elkészítés:
            A melleket megmosom, lecsöpögtetem és befűszerezem, majd kicsit állni hagyom. Ez alatt az idő alatt előkészítem a panírt: a lisztet összekeverem egy nagyon kicsi magyarossal; felverem a tojást, megkeverem egy kis fűszerrel, mustárral és tejföllel; a szezámmagot összekeverem a prézlivel (több legyen a szezámmag, mint a prézli). A májat megpirítom, majd felaprózom ujjbegynyi darabokra, ugyanígy felvágom a sajtot is. A melleket széthajtogatom, beleteszek egy máj- és egy sajtdarabot úgy, hogy még könnyen össze tudjam hajtani rajta a húst és lehetőleg ne lógjon ki sehol. Ezután a szokásos módon panírozom őket, majd forró olajban (ha van, olivaolajban) készre sütöm.
Megjegyzés: én ropogósra sült szalmakrumplival és pikánsan fűszerezett, sok tejföllel elkevert majonézzel tálaltam. 

Elkészítési idő: 1 óra 

... és tálalva. Jól néz ki, nem? :)

2011. november 10., csütörtök

Palacsintatorta másképp, tepertőkrémmel és juhtúróval

Kedves barátnénkat vártuk ma egy kellemes beszélgetésre s persze nem úszta meg vacsora nélkül - így utólag azt hiszem, nem bánta meg :) Valami olyasmit terveztem, ami hamar elkészül, laktató és persze jól is néz ki, ezért a palacsinta lett az alap - csak nem egyenként töltve, hanem szépen tortába pakolva.
A vélemények határozottan pozitívak lettek, mind külalakra, mind ízre tesztelve a tortácskámat. Örülünk, hogy ízlett s még várunk máskor is nagy szeretettel, Enikő :)

Palacsintatorta másképp, tepertőkrémmel és juhtúróval

Hozzávalók
            1 tojás, liszt, tej, víz, só a palacsintához
            Tepertőkrém, juhtúró, magyaros fűszerkeverék és tejföl a töltelékhez
Elkészítés
            A hozzávalókból normál palacsintaalapot keverek, nagyjából 12-14 palacsintára valót. A juhtúrót vékony szeletekre vágom és megszórom egy kis magyarossal.
            Az első kisült palacsintát tálra teszem és amíg a második sül, addig megpakolom juhtúrószeletekkel. A második kész palacsintát erre borítom, majd megkenem tepertőkrémmel. A többi palacsintát ugyanígy rétegezem egymásra, egyszer túróval, egyszer tepertőkrémmel megkenve. A legfelső palacsintára az alatta lévőtől függetlenül tepertőkrémet kenek, jó bőven, az sem baj, ha a megolvadt tepertőkrém lefolyik a torta oldalán. A közepére egy kiskanálnyi tejföl kerül, ezzel aztán lehet bűvészkedni, hogy minél szebb legyen – én egy fogpiszkálóval vonalakat húztam bele, hogy megkeveredjen a tepertőkrémmel. Azon melegében jó asztalra rakni, olyankor még az illata is csábítóbb:) Ha mégsem tudjuk rögtön összeállítás után tálalni, nem árt meg neki, ha pár percre forró sütőbe toljuk asztalra adás előtt.
            Egy bőven megrakott, 14 palacsintás torta öt embernek elég - elvileg, de mi ezt hárman is elpusztítottuk :) 
            Ami most sajnos nem volt idehaza, de nagyon jól menne hozzá, az egy kis adag friss fűszer (kapor, petrezselyem és egy kis snidling) és egy pár szem koktélparadicsom. 

Egészben...
Elkészítési idő: 45 perc

...és megvágva
(sajnos a képek csak ilyen házi gyártmányúak, de azért remélem, a lényeg kivehető lesz rajtuk :) )


2011. november 9., szerda

Almás palacsinta csokiöntettel és szőlővel

Legkedvesebb Főkostolóm meglehetősen édesszájú, meg is szenvedi mellettem, mert én nagyon nem vagyok az. De valahonnan sikerült szert tenni egyszerre egy halom almára és egy csomó szőlőre, amivel kezdenem kellett valamit - hát ez lett belőle a Kedves legnagyobb megelégedésére :)

Almás palacsinta csokiöntettel és szőlővel

Hozzávalók
            Tojás, tej, liszt, víz, só, cukor a palacsinta-alaphoz
            Alma az alaphoz és a szószhoz (kb. 7-8 közepes alma egy háromszemélyes adaghoz)
            Méz, tej, fahéj, szerecsendió-reszelék, cukor a szószhoz
            Csoki és tej az öntethez
            Szőlő vagy más gyümölcs a díszítéshez
Elkészítés
            Az almákat megmosom és lereszelem. A tojásból, tejből, lisztből, vízből normál palacsintatésztát keverem, sóval és kis cukorral ízesítem és keverek bele egy kicsit a lereszelt almából. A keveréket alufóliával lefedve a hűtőben állni hagyom, amíg elkészülök a szósszal.
            A mézet felforralom egy kis tejjel, fűszerezem fahéjjal és egy csipetnyi szerecsendióval, majd a fortyogó masszához keverem a lereszelt almát. Ha a massza túl sűrű lenne, kis tejjel felengedhető, hogy könnyen kenhető szószt kapjunk, ha pedig megkóstolva nem elég édes, kis cukorral korrigálhatjuk. Az elkészült szószt kis lángon, meg-megkevergetve forrni hagyom, miközben elkezdem sütni a palacsintákat – fontos, hogy a szósz állandóan forrásban legyen, mert ha nem, a méz nagyon hamar megkeményedik. A kész palacsintákat megtöltöm a szósszal és feltekerem. A szószos edényben csokoládét olvasztok – a legjobb választás az étcsokoládé –, kis tejjel önthetőre keverem. A tányérra tett palacsintákat nyakon öntöm a csokival, megszórom a megmosott és kiválogatott szőlőszemekkel és azon forrón tálalom.

Megjegyzés: édes vörös vagy félédes fehérbor megy hozzá.

Elkészítési idő: egy bő óra



Beköszönő - és májas rizs tepsiben

Nem tudom, hogy illenék kezdeni egy ilyen blogot, mindenesetre köszöntök mindenkit, aki idetévedt. Remélem, sok hasznos ötletet, receptet találtok majd az én konyhámban :)
Amit a félreértések elkerülése végett előre elmondanék, az az, hogy nem tudok egységeket mondani. Tőlem soha ne várjatok olyan receptet, amelyik úgy kezdődik, hogy fél kiló liszt, két deka vaj és a többi... Minthogy én meglehetősen intuitív módon főzök, általában csak halvány fogalmaim vannak róla, hogy miből mennyit használok fel - jó, a tojásból tudom :) Ha valakinek pontosabb mennyiségek kellenek, megpróbálok majd segíteni, de a bejegyzésekben csak a hozzávalók listáját fogom közölni. Remélem, így is segítséget nyújtok majd néhány kísérletező kedvű konyhatündérkének :)

Az első recept, amit felajánlok Nektek, egy megborult rizses zacskó eredménye. Egyik este, egy hosszú-hosszú nap után halas rizs készült vacsorára s az újonnan megbontott zacskó rizs megfutott a kezemben. A maradékot (jó nagy adag volt, három személyre bőven elegendő) lefedtem, jégre raktam, másnap pedig körülnéztem, hogy mi akad még felhasználható és felhasználni való a hűtőben. Ez lett belőle:) 

Májas rizs tepsiben


Hozzávalók:
            Rizs, máj, curry, bors, só, oregano, szerecsendió, egyéb fűszerek ízlés szerint, sajt, tejföl, 2 tojás, Piros Arany, mustár, zsír vagy olaj a máj pirításához, vaj a forma kikenéséhez.
Elkészítés:
            A rizset felteszem főni egy csapott kanál curryval (ez esetemben egy nappal hamarabb történt...). Amíg fő, a májat megpirítom, majd feldarabolom, de nem töröm meg – az a lényeg, hogy ügyes falatok legyenek belőle. A megfőtt rizset leszűröm és két részre osztom kétharmad-egyharmad arányban. A nagyobb adag rizset egy felvert tojással, kis Piros Arannyal, fél kanál tejföllel és mustárral összekeverem, curryvel, szerecsendióval fűszerezem. A maradék rizset összekeverem a májdarabkákkal, a másik tojással, borssal, oreganoval, ízlés szerint egyéb fűszerekkel ízesítem.
A tepsit jó bőven kivajazom, az aljára és az oldalára egyenlő vastagságban elkenem a rizset, úgy, hogy még maradjon egy kicsi. A közepére betöltöm a májat, majd a maradék rizset elosztom a tetején úgy, hogy mindenütt befedje. A tetejét jó bőven megkenem tejföllel, megszórom reszelt sajttal, majd előmelegített sütőben nagyjából fél órát sütöm. Akkor jó, ha a sajt szépen megpirult rajta. 

Elkészítési idő: másfél óra


Jó étvágyat!