Igaz, hogy én nem szeretem a banánt, de a Kedves igen, ez a recept pedig már nagyon régóta izgatta a fantáziámat. Jelentem: bár nem lesz a kedvencem, de így elkészítve még máskor is képes leszek megenni ezt a gyümölcsöt :)
Szezámmagos bundában rántott banán lapkasajttal, chips-szel
Hozzávalók: fejenként legalább egy banán, liszt, só, tojás, szezámmag, olaj, fejenként egy lapkasajt, méz, mustár, sima sós vagy tejfölös chips
A tojást felverem, enyhén sózom. A lapkasajtokat duplán panírozom, majd forró olajban gyorsan kisütöm - egy-két perc elég nekik. Ezután a prézlibe szezámmagot keverek. A banánokat meghámozom, félbevágom és panírozom, majd 2-3 perc alatt mindegyik oldalukon megsütöm őket. Két-három kanál mézet összekeverek ugyanennyi mustárral (kerülhet bele egy kanál csípős mustár is) és egy kanálnyi tejföllel.
A tányérra teszek egy lapkasajt-szeletet, erre teszem a banánokat és leöntöm őket a mézes-mustáros szósszal. Mellé halmozom a chips-et és kész is :)
Elkészítési idő: 30 perc
Persze nem kell chips-szel enni, de nekem most csak ez akadt itthon (vendégeinktől kaptuk szilveszterkor). Eredetileg panírozni akartam vele, de így se volt rossz - és meglepően finom volt a mézes-mustáros szósszal is. Ínyenceknek kötelező :)
Fiatal, vékonypénzű és szeret főzni - ezek a leglényegesebb információk:) A legfurcsább alapanyagokból is sikerült már ehető, sőt, szerethető ételt kreálnom és soha semmi nem esett még olyan jól, mint az első nagy vacsora után a csillogó szemek és a "kérek még" felkiáltások :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: falatka. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 2., szerda
2012. december 31., hétfő
Pizzába tekert virsli 2.0
Majdnem olyan, mint a tavaly, de mégsem :)
Pizzatésztában sütött virsli saslikpálcára szúrva
Hozzávalók: kb 200-250 g liszt, fél csomag száraz élesztő, 2-3 kanál olaj,2 kanál bazsalikom, 2 kanál só, 1 kiskanálnyi bors, víz; virsli; saslikpálca; 1 tojás
A saslikpálcákat vízbe áztatom.
A tészta hozzávalóiból lágy tésztát gyúrok, duplájára kelesztem. Mikor megkelt, lisztezett lapon vékonyra nyújtom és csíkokat vágok belőle. A virsliket félbevágom, a vágott oldalukkal ráhúzom őket egy-egy lecsepegtetett saslikpálcára. Veszek egy tésztacsíkot, az egyik végével beborítom a virsli vágott felét (a pálcára is tekertem belőle), majd szépen körbetekerem vele a virslit. Egy felvert tojással szépen körbekenem, majd tepsibe fektetve 20-25 perc alatt megsütöm. Ketchuppal, majonézzel csodás.
Mi az éjféli koccintás után ettük :)
Elkészítési idő: egy és fél óra sütéssel együtt

Szilveszteeeer :)
És ismét eltelt egy év, úgyhogy ismét szilveszteri menü következik :) Idén négyen lettünk szilveszterre, úgyhogy igyekeztem olyan menüt összeállítani, hogy legyen is elég, de ne legyen túl sok - de ha t. vendégeink esznek, mielőtt hozzánk jönnének... :P
Előétel: kenyérkosárkák vadas hússal, majonézzel
Hozzávalók: tervezett darabszámtól függően toastkenyér-szeletek, (én most 12 darabot készítettem el), só, oregano, bazsalikom, maradék vaddisznó-hús (azt nem én készítettem, hanem anyukám - aszalt szilvával töltve, manduladarabkákkal... nyamíí :) ), majonéz, pár kanálnyi konzervgomba, lapkasajt, koktélparadicsom.
A kosárkákat a már ismert módon elkészítem. A vadast apróra vágom, alaposan összekeverem a majonézzel és a pici vajon megfuttatott gombával, majd a kész kosárkákba kanalazom. A tetejére négybe vágott lapkasajt egy negyedét és egy fél koktélparadicsomot teszek, megszórom bazsalikommal. 6-8 percre forró sütőbe teszem, hogy a sajt szépen megolvadjon a tetején :)

2012. december 6., csütörtök
Nagy sikerű hajtovány
Ismét blogbarangoltam egyet, és Limara fantasztikus pékségében találtam egy nagyon izgalmas péksüteményt. A receptet kicsit átalakítottam a mi hűtőnk-kamránk és ízlésünk alapján, de az biztos, hogy nagyon finom dolog lett belőle :)
Sajtos-pástétomos hajtovány
Hozzávalók - a tésztához: 1 kg liszt, egy csupor tej, egy csupor szána, 2 tojás sárgája, egy dl olaj, 2 ek só, pici cukor, 5 dkg élesztő
- a krémhez: 20 dkg májkrém, 1 tk só, 1 tojás, 20-25 dkg reszelt sajt, oregano - és/vagy bármi, ami a házban található, pl tepertőkrém, vagy konzervhal (amit az utolsó adagnál én is használtam, tekintve, hogy a krém kevésnek bizonyult a tésztához). Amúgy a legnagyobbat talán itt változtattam a eredeti recepthez képest, ugyanis ott margarinnal van kikeverve a krém, de azt el nem tudtam volna képzelni - esetleg egy kis vajat (pláne fűszervajat) találnék illőnek :)
- a tetejére: a maradék tojásfehérje, szezámmag, lenmag, só
A tésztához az élesztőt felfuttatom egy pici cukorral és langyos vízzel. A liszthez keverem a sót, az olajat, a tejet, szánát és a két tojás különválasztott, felvert sárgáját, végül a felfutott élesztőt és rugalmas tésztát gyúrok belőle, majd meleg helyen duplájára kelesztem. A krémhez a tojást felverem, sózom, hozzákeverek nagyjából két teáskanálnyi oregánót, majd a májkrémet és a reszelt sajtot.
Ha a tészta megkelt, felvágom - Limara kettőbe, én négybe, mert kisebb helyem van nyújtani, sőt, következőben ötbe vagy hatba fogom vágni, mert még így sem sikerült kellő helyet szerezni neki - és nagyon vékonyra nyújtom. (Vagyis nyújtanám, ha lenne helyem... Nagyjából 1-2 mm-re kellene kinyújtani a tésztát ahhoz, hogy tényleg szép legyen kisülés után) Megkenem a krémmel, szorosan feltekerem, trapéz alakban felvágom és sütőpapíros tepsibe teszem. Alaposan megkenem tojásfehérjével, majd megszórom a szezámmag-lenmag-só keverékkel és még egy 20 percet kelni hagyom a tepsiben, közben begyújtom a sütőt, hogy bemelegedjen. Amíg az első adag kelt, én kinyújtottam, megkentem és feltekertem a maradék tésztát, majd fóliába csavarva hűtőbe tettem a tekercseket felhasználásig.
Ha a tepsiben is keltek egy kicsit a tésztácskák, akkor sütőbe teszem őket és nagyjából 20 perc alatt mosolygósra sülnek.
Elkészítési idő (a kelés idejét is beleszámolva): 2 óra

Ideális sörkorcsolyának, bár mi most forralt bort ittunk mellé; másnap pedig csodás reggeli és uzsonna lett belőle :)
2012. november 10., szombat
Falatka
Gabojszától loptam az ötletet, bemutatom, mert nagyon jó :)
Kenyérkosárka bármilyen töltelékkel :)
Hozzávalók: tervezett darabszámtól függően toastkenyér-szeletek (én a grahamot ajánlom, de fehér kenyérrel is fincsi lehet), egy csipet só, egy csipet oregano, egy csipet bazsalikom
A kenyérszeletekről leszedem a héjukat, majd egy kicsit elvékonyítom őket. A muffinsütő kivajazott mélyedéseibe igazgatom a szeleteket, a kilógó csücsköket levágom. A kosárkák közepét kicsit megfűszerezem, majd a sütőbe tolom őket 8-10 percre, vagy amíg színt kapnak. Ha készen vannak, lehet őket tölteni - mi otthon majonézzel és maradék sonkával pakoltuk meg, idesanyáméknál fokhagymás túrókrém került bele. Mindkettővel finom volt, én mégis a majonézesre szavazok, legalábbis valami olyan szószra, ami egy picikét meg tudja puhítani a kosárkákat.
Elkészítési idő: 20-30 perc

Gasztroajándék egyes szám - születésnap
Egyetlen idesanyám kérésére és születésnapjára készült :)
Tormás sonkarolád
Hozzávalók: reszelt (almás) torma, majonéz, sonka, sajt, alma
Jelen esetben a torma is házilag készült (nem volt már időm lefotózni az üvegben :) ), ami sok-sok sírással járt, de megérte :) A tormákat a Kedves hathatós segítségével lereszeltük, majd kevertem hozzá egy fél pohár vizet, egy kiskanál sót, két teáskanálnyi cukrot és egy fél pohár alma-és borecetet, majd üvegbe raktam, megnyomkodtam, lefedtem és hűtőbe raktam. Két napot ért; nagyon fincsi lett és nagyon erős :)
A sonkaszeleteket kicsit leszítatom. Egy vagy két szem almát lereszelek. A tormát tálba szedem, hozzákeverem az almát és teszek hozzá egy kis majonézt is, de csak óvatosan, mert nagyon híg lehet tőle. A sajtot lereszelem.
A leszítatott sonkákat megpakolom tormával, feltekerem és a végeiket megtömöm reszelt sajttal; fogpiszkálóval rögzítem és - kész :)
Mi felhasználáskor még szúrtunk a tetejére egy-egy szem olívabogyót is, de ez nem kötelező :)
Elkészítési idő (ha minden - lásd torma és majonéz is készen van): 20 perc

2012. október 24., szerda
Mini pite gazdagon
Maradék gomba, egy kis darált hús meg sajt várt a sorára a hűtőben, én pedig krónikus köret-ötlettelenségben szenvedvén úgy gondoltam, legyen sok-az-egyben kaja estére. Hát lett :) Bár maga az elkészítés pofonegyszerű, egy húzósabb hétköznap estére mégsem ajánlom, mivel a mini pitécskék megformálása rengeteg időt felemészt.
Mini pite húsos-gombás töltelékkel
Hozzávalók - a tésztához: kb. 18 dkg liszt, kb 15 dkg vaj vagy sütőmargarin, fél mokkáskanál só, fél pohár jéghideg víz
- a töltelékhez: kb negyed kiló darált hús, kicsit több mint negyed kiló gomba, sajt, tojás, ketchup/paradicsomszósz, tejföl, fűszerek
A tészta hozzávalóiból pitetésztát gyúrok - ugyanúgy, mint a nagy piténél -, ha elkészült, fóliába csavarva a jégre rakom. A darált húst vajon egy kicsit előpirítom, összekeverem egy pár kanálnyi ketchuppal és egy tojással, fűszerezem. A gombát apróra vágom, a hús után maradt vajas lében megfonnyasztom (ha kell, még lehet önteni hozzá egy kis vizet). Ha kész, leszűröm, két kanál tejföllel összekeverem. A sajtot lereszelem.
A muffinsütőt bőven kivajazom. (Ha csak egy sütőforma van és több adagnyi készül, akkor a következő adag előtt már nem kell kikenni a formát!) A tésztát bőven lisztezett munkalapon vékonyra nyújtom. Először a muffin-formánál kb egy centivel nagyobb köröket vágok, majd a maradék tésztából akkorákat, amekkora a sütőforma teteje. A nagyobb formákat a mélyedésekbe igazítom, megszurkálom fogpiszkálóval, majd beléjük halmozom a tölteléket: alól egy kis sajt, rá két kanál gomba, egy kanál darált hús, majd még egy kis sajt. Végül lefedem őket egy-egy kis karika tésztával, amit négy irányban bevágtam. Le lehet kenni őket egy felvert tojással, de nem feltétlenül kívánják meg.
A megrakott tepsit előmelegített sütőbe tolom, 15-20 perc alatt készre sütöm.
Elkészítési idő: másfél óra, mert a formába igazítás hoooooooosszú...

2012. október 13., szombat
Őszi csuda
Megjött az ősz s így az almaszezon. Kivételesen nem a Kedveséktől, hanem az én szüleimtől kaptunk egy nagyobb adag almát, úgyhogy elkezdhettem gondolkodni az új almás recepteken. Most ez sikerült :)
Sós töltött alma
Hozzávalók: fejenként 3 alma, fél bögre rizs, egy csomag májpástétom, majoranna, reszelt sajt, só, bors, gyömbér, szerecsendió, almánként egy karika szalámi
Az almákat megmosom, kalapot vágok nekik, a magházakat kiveszem és még egy kicsit kitágítom a mélyedést (a maradékot bele lehet keverni a töltelékbe, már ha marad: én elcsemegéztem a készülődés közben :) ). A rizst megfőzöm, majd hozzákeverem a pástétomot és fűszerezem.
A tölteléket az almák belsejébe töltöm, jól lenyomkodom és megszórom reszelt sajttal. Végül visszateszem az almácskák kalapját és fogpiszkálóval szalámikarikát tűzök rájuk.
Egy tűzálló tálat kicsit kivajazok, ebbe ültetem az almákat és kb fél óra alatt készre sütöm őket.
Nekem még maradt egy kis plusz töltelékem, azokból golyócskákat formáztam és a szintén maradék reszelt sajttal megszórtam a kész almák meg a rizshalmok tetejét.
Elkészítési idő: egy és egy negyed óra

2012. szeptember 14., péntek
Csijke, kjumpli - és egy egyszerű, de fincsi vacsora
Valamit ki kellett találni, de olyasmit, amit könnyen el lehet készíteni, mert sok kedvem nem volt a főzőcskézéshez. Vagyishogy kedvem volt, csak energiám nem. Vagyishogy...
Csirke-popcorn angol tepsis krumplival
Hozzávalók: kb fél kiló krumpli, 100-150 g csirkemell (persze lehet több is, elfoooogy :) ), 5-6 kanál liszt, só, bors, pirospaprika, fokhagymapor, olaj a sütéshez
Elkészítés
A krumplikat megpucolom, 3-4 centis darabokra vágom, majd forró sós vízben 8-10 perc alatt előfőzöm. Ezután leöntöm róla a főzővizet, kis hideg vízzel éppen csak langyosra hűtöm, majd leszítatom. Egy magasabb falú tepsibe olajat öntök, beleteszem és beleforgatom a krumplidarabokat, úgy, hogy amennyire lehet, mindegyik krumpli az olajban legyen. A tepsit sütőbe tolom, nagyjából 45-50 percig hagyom békében sülögetni :) (ha az olaj nem fedi el rendesen a krumplikat, akkor egyszer-kétszer megéri ránézni, hogy a kilógó darabokat beleforgathassuk). Amikor megsültek, törlőpapíron leszítatom róluk az olajat és megszórom egy kis sóval meg rozmaringgal.
A csirkemelleket megtisztítom és felkockázom, nagyjából ujjbegynyi darabokra. A lisztet összekeverem egy mokkáskanányi sóval, borssal, pirospaprikával, adok hozzá egy kis fokhagymaport. A csirkedarabkákat alaposan beleforgatom ebbe a lisztes keverékbe, majd forró, bő olajban gyorsan kisütöm.
Igazi csemegefalatkák, nem csak vacsorának, hanem csipegetős falatkának is egy-egy beszélgetős-sörözős estére. Ketchupot kér szépen :)
Elkészítési idő: 1 és egy negyed óra (sütéssel-mindennel együtt)
Szerencsére elő lehet készíteni is a falatokat - csak akkor ne keverjünk sót a liszthez. A krumplit is elő lehet főzni, csak akkor nem leöblíteni kell a hideg vízzel, hanem felönteni, hogy ne barnuljon. Mivel a csirkefalatkák nagyon hamar megsülnek, elég csak akkor megsütni őket, amikor a krumpli kész vagy már majdnem kész van.
A csirke-popcorn ötletét innen loptam :) Következőben (mármint akkor, amikor képes leszek némi kreativitásra is) ígérem, hogy kitalálok valami nagyobb változtatást is benne :P A krumpli ötletéhez is inspirálódtam, de sajnos nem tudom megtalálni az oldalt, hogy honnan...

2012. augusztus 19., vasárnap
Muffin másképp
Magyar Napok, sok érdekes program - és ennek következtében kevés itthon töltött idő - no meg egy jó pár tök a hűtőben: ebből lett a Muffin.
Tökös-szalámis muffin
Hozzávalók (egy kb 12 darabos adaghoz; nálam most ötszörös adag készült): 25 dkg liszt, 3 tk sütőpor, 1 tk só, 1 tojás, 0,5 dl olaj, 2,5 dl tejföl, egy bögrényi fiatal kerti tök reszelve, zöldfűszerek, fűszerek, egy csupornyi reszelt sajt, szalámi
Elkészítés
A lisztet összekeverem a sütőporral, hozzáadom a sót, keverek hozzá borsot, pirospaprikát, egy pici gyömbért és fokhagymaport, oreganot és bazsalikomot, majd hozzákeverem a tököt. Egy másik tálban felverem a tojást, hozzákeverem a tejfölt és az olajat, végül a reszelt sajtot. A két keveréket könnyedén összedolgozom. A szalámit vékonyra karikázom.
A sütőformát kivajazom, kb háromnegyedéig töltöm a keverékkel és a tetejére teszek egy karika szalámit. Előmelegített sütőben kb 20 perc alatt finom illatos-mosolygósra sütöm.
Elkészítési idő: 45 perc

2012. június 30., szombat
Barátok, nyár, sör... mi kell még?
... például egy kis harapnivaló. Az összejövetel egyik apropója az volt, hogy Ernő barátunk készült hazafele a nyárra, a másik (még nekünk is meglepetés-szerű), hogy Ovidiu barátunk pedig befutott Kolozsvárra öt hónap Hollandia után. No meg már amúgy is nagyon rég volt nálunk bármiféle hepaj, úgyhogy gyorsan megragadtuk az alkalmat :) Sok mindent nem akartam erre az estére, csak egy kis harapnivalót az elengedhetetlen Temesvári mellé - hát ez lett.
Tortilla chips (első változat, a második még tesztelésre vár)
Hozzávalók: 20 dkg kukoricaliszt, 10 dkg búzaliszt, 1 kk só, kb 150 g olvasztott vaj, 1 dl meleg víz, pici bazsalikom.
Elkészítés
A hozzávalókat egy nagyobb tálban fakanállal alaposan összekeverem, a végén kézzel átgyúrom egy kicsit. A tésztát nagy nyújtódeszkán kinyújtom - amennyire vékonyra csak lehet -, kis háromszögeket vágok belőle, majd forró olajban 2-3 perc alatt kisütöm. Kis fűszersóval megszórva, kechuppal, majonézzel, vagy bármilyen kézügyben lévő mártogatóssal tálalható. (És igen, valamikor Ovidiu készít hozzá egy fincsi guacamole-szószt, s akkor milyen jó lesz nekünk :) )
Amire vigyázni kell: bár kell a kb két perc ahhoz, hogy a chipsecskék átsüljenek, érdemes nagyon odafigyelni, mert ha színt kaptak, nagyon hamar meg is égnek. Ezért - saját hibámból okulva - azt ajánlom, hogy inkább előre készítsétek el a chipset, ne akkor, amikor már ott vannak a vendégek :)
Elkészítési idő: kb. fél óra
Hogy valami igazi étel is kerüljön az asztalra, "főfogásként" egy húsos pitével készültem - az alaprecepthez képest annyi változtatással, hogy most a hús alá került egy pár karikányi kolbász, a tetejére pedig sajt, jó bőven :) Nagy tetszést aratott, Misi sajnálhatja, hogy elszaladt előle :)

![]() |
| Ezek még a szebbek, lettek ennél égettebbek is - de azért így is fogyott belőle bőséggel :) |
Hogy valami igazi étel is kerüljön az asztalra, "főfogásként" egy húsos pitével készültem - az alaprecepthez képest annyi változtatással, hogy most a hús alá került egy pár karikányi kolbász, a tetejére pedig sajt, jó bőven :) Nagy tetszést aratott, Misi sajnálhatja, hogy elszaladt előle :)
2012. február 25., szombat
Gombás falatkák krumplikarikán
Nos, mint írtam, maradt még egy adag a tegnapi kenyértekercs töltelékéből, amit valahogy fel kellett használni. Minthogy még egy jó adag krumpli is csücsül a hűtőben, abból terveztem az alapot és nem felejtettem el betervezni a maradék apró gombafejeket is a menübe :)
Hozzávalók: pár szem krumpli, apró gombafej, maradék rizses-húsos-gombás szósz, juhtúró/burduf, kis fűszer; díszítéshez pedig kreativitás :)
Elkészítés:
A krumplikat megpucolom, kb. centis vastagságúra szeletelem és bő sós vízben kb. 10 perc alatt előfőzöm (fontos, hogy puhuljanak meg egy kicsit a krumplikarikák, de ne essenek szét! Akkor már jobb, ha inkább nyersebben maradnak :) ). A gombákat lepucolom, megmosom. A kenyértekercsből maradt tölteléket pici tejföllel megkeverem, de csak annyira, hogy jól formázható legyen. A megfőtt krumplikarikákat kivajazott tepsibe pakolom, rájuk halmozok egy kis gombócnyi tölteléket, tetejükbe nyomok egy gombácskát, abba pedig egy körömnyi juhtúrót teszek. A megpakolt tepsit forró sütőbe tolom, kb. 20-25 percen keresztül sütöm, majd a kivett falatkákat kis oreganoval megszórva azon frissiben tálalom.

| Persze nem csak három falatka volt a vacsora... a Kedves engem evett volna meg desszertnek :) |
2011. december 29., csütörtök
Szilveszter és egyéb bohóságok
Minthogy
idén nálunk tartjuk a szilvesztert, a Kedvessel nagy szilveszteri haditanácsot
tartottunk. Megbeszéltük, hogy nem készítek nagy, tányérra rakandó, sokfogásos
vacsorát, inkább a falatkák teszik majd ki a kajafelhozatal nagy részét.
Nagyobb attrakcióként pizzában gondolkodtunk (hagymás tésztaalappal és
halas illetve sajtos-császárszalonnás változatban), de ha legkedvesebb
Zsuzsikánk is megtisztel minket, akkor az egyik pizzát elhagyjuk, a helyébe
pedig a régen megígért palacsintatorta kerül.
Az alábbi posztokban
szerepelnek a receptek, amelyek felkerültek a listára - jövőre majd képekkel is
kiegészítem őket :)
Ezúton is
kívánok nagyon boldog új esztendőt mindenkinek és szívesen várom az ötleteket,
hogy Ti mit készíttek szilveszterre!
Friss: itt alább látható a halas-hagymás pizza, az est fő attrakciója. Igaz, hogy reggelre is maradt belőle három szelet, de csak azért, mert túl sok minden készült mellé :)
Szilveszter és egyéb bohóságok - zsidótojás tortillával
Zsidótojás
házi tortilla falatkákon
Ezt az ötletet két helyről
pászítottam össze: ebből és ebből az alapötletből alakult ki a tortillás
zsidótojás ötlete, ahol persze a tortilla-lapokat kisebbre sütöm és félig
kukoricalisztből készítem, a zsidótojásba pedig (libazsírunk nem lévén) fél
rész vaj, fél rész tyúkzsír kerül majd.
Frissítés: íme itt a képek - végül nem csak zsidótojással, hanem majonézes gombával is készültek tortillafalatok, minthogy a szüleim szilveszteri menüjéből jutott nekünk is egy kis majonézes gomba.
Az én zsidótojásomba a tojás, tyúkzsír, hagyma, magos mustár mellé még került pár falat kocsonya is, igazán feldobta az ízét.

| zsidótojásos tortillácskák |
A zsidótojásos és gombás falatkák sikerét fémjelzi, hogy csak azért maradt belőlük pár falat 12 utánra, mert erőszakkal lecseréltem őket a pizzára :)
![]() |
| gombás tortillácskák |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)