Sütőzacskóhoz nem volt kedvem, meg amúgy is: köretnek krumpli volt szánva, azt pedig mostanában tepsis változatban szeressük. Viszont volt alma, meg csirkecomb, amiről tudjuk, hogy jó párosítás, úgyhogy...
Fűszeres csirke almával, tepsis krumplival
Hozzávalók: fejenként 2 csirkecomb, fejenként 2 alma; 2 ek olaj, 2 ek mustár (ha van, ízesített is jó), 1 ek ketchup, 1/2 kk bors, 1/2 kk fokhagyma, 1/4 kk gyömbér, 1 dl sör; fél kg krumpli, olaj
A krumplit a szokásos módon előkészítem, sülni teszem.
A combokat megmosom, megtakarítom, leszítatom. Az olajból, mustárból, ketchupból és a fűszerekből szószt keverek, ezzel bekenem a csirkéket. Az almákat megmosom, kockára vágom.
Egy fedeles jénait kiolajozok, az alját megszórom almával, erre fektetem a combokat, majd köré szórom a maradék almát. A megmaradt kenegetős szószt felöntöm a sörrel, majd az egészet a combok nyakába zúdítom. Előmelegített sütőben fél órát fedél alatt párolom, majd a fedelet levéve kb 20 percig pirítom.
Elkészítési idő: 2 óra
Fiatal, vékonypénzű és szeret főzni - ezek a leglényegesebb információk:) A legfurcsább alapanyagokból is sikerült már ehető, sőt, szerethető ételt kreálnom és soha semmi nem esett még olyan jól, mint az első nagy vacsora után a csillogó szemek és a "kérek még" felkiáltások :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirkecomb. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csirkecomb. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. október 14., vasárnap
2012. június 24., vasárnap
Majonézes csirkecomb lerben, Hasselback burgonyával
A majonézt szeretjük, de szószként már kissé unalmas kezdett lenni - hát lett belőle panír-alap :)
Majonézzel panírozott csirkecomb Hasselback burgonyával
Hozzávalók: fejenként 2 csirkecomb, fejenként három szem krumpli, 2 tojás, olaj, liszt, prézli, só, bors, oregano, bazsalikom, mustár
Elkészítés:
A combokat leszítatom, befűszerezem (só-bors-pirospaprika keverékkel), majd a hűtőben állni hagyom.
A két tojást feltöröm, elválasztom a fehérjét a sárgájától, majd a két tojássárgájából kellő mennyiségű olajjal kemény majonézt keverek, kis mustárral és fűszersóval ízesítem, de vigyázva, hogy ne híguljon fel nagyon.
A krumplit vékonyan megpucolom (az újkrumplit elég alaposan ledörzsölni és leszítatni) és kb 2 milliméterenként bevagdosom úgy, hogy az alja egyben maradjon (a legegyszerűbb egy kanálba tenni a krumplikat, a kanál pereme megállítja a kést és nem engedi, hogy teljesen átvágjuk). Tepsibe teszem, vékonyan megkenem olajjal, úgy, hogy a vágatokba is jusson. Sóval, pici borssal, bazsalikommal, oreganoval, rozmaringgal megszórom (nem muszáj mindegyikkel, de a majonézes csirke mellé elmegy a fűszeresebb íz).
A combokat lisztbe, majonézbe, végül prézlibe forgatom. Tűzálló tálba teszem (én jénait használtam), majd a krumplikkal együtt előmelegített lerbe tolom és kb 3/4 óra alatt, többször forgatva készre sütöm.
Elkészítési idő: másfél óra
A Hasselback-féle krumpli nagy kedvenc lett nálunk, valami csoda. Kívül finom pirult, a belseje omlós - tökéletes :) Csak ajánlani tudom!
2012. március 6., kedd
Megint gomba, de új fajta: laskagombával töltött csirke
És igen, már megint gombát találtam az akciós polcon, úgyhogy ismét egy gombás recepttel jelentkezem - de megéri :) Enikő mondotta volt, hogy mi nagyon szerethetjük a gombát. Ez így is van, és reménykedem benne, hogy Ti is megszeretitek - esetleg egy kicsit az én segítségemmel is :)
Laskagombával töltött csirkecomb borral párolt krumpli-gomba körettel
Hozzávalók: fejenként egy dupla csirkecomb bőröstül, laskagomba (nálam fél kiló volt), 5-6 közepes szem krumpli, sajt (most kivételesen kevés is elég), száraz vagy félszáraz vörösbor (két löttyintésnyi), fűszerek, olaj a sütéshez
Elkészítés
Megpucolom és felvágom a krumplit. A gombát megpucolom, 3-4 szebb fejet félreteszek, a többit kockára vágom (a szárát is, ha szép). A gomba- és krumplikockákat kicsit fűszerezem, sütőzacskóba teszem és meglocsolom egy pici borral. Összerázom, bekötöm és a sütőbe tolom - pont elkészül, amíg a csirkét készítem.
A combokat megmosom, leszítatom és óvatosan fellazítom a bőrét. Bekenem olajjal (igen, nálam még mindig a mézes olaj került rá) és bőven befűszerezem, a bőre alatt is, majd állni hagyom. A félretett gombafejeket apróra metélem és kis vízben puhára párolom. A sajtot lereszelem és a megpárolt, leszítatott gombareszeléket hozzákeverem. Ahogy a sajt kicsit összeolvadt a gombával, annyi adagra választom, ahány combot készítek. A tölteléket óvatosan benyomkodom a bőr alá, majd a bőr szélét pár fogpiszkálóval "levarrom", hogy a töltelék ne fusson ki annyira sütés közben. Olajat forralok és a combok mindkét oldalát ropogós-pirosra sütöm.
Minthogy a combok és a töltelék előkészítése és sütése kb 45-50 percet igénybe vesz, mire azok elkészülnek, a köretnek való is szépen megpárolódik a sütőben - nem kell megijedni, hogy kicsit belilul, a bortól van és az íze ettől függetlenül remek. A köretet kiveszem és szépen, ízlésesen tálalom - bár amilyen hamar fogy, szinte kár is a tálalással vesződni :)
Laskagombával töltött csirkecomb borral párolt krumpli-gomba körettel
Hozzávalók: fejenként egy dupla csirkecomb bőröstül, laskagomba (nálam fél kiló volt), 5-6 közepes szem krumpli, sajt (most kivételesen kevés is elég), száraz vagy félszáraz vörösbor (két löttyintésnyi), fűszerek, olaj a sütéshez
Elkészítés
Megpucolom és felvágom a krumplit. A gombát megpucolom, 3-4 szebb fejet félreteszek, a többit kockára vágom (a szárát is, ha szép). A gomba- és krumplikockákat kicsit fűszerezem, sütőzacskóba teszem és meglocsolom egy pici borral. Összerázom, bekötöm és a sütőbe tolom - pont elkészül, amíg a csirkét készítem.
A combokat megmosom, leszítatom és óvatosan fellazítom a bőrét. Bekenem olajjal (igen, nálam még mindig a mézes olaj került rá) és bőven befűszerezem, a bőre alatt is, majd állni hagyom. A félretett gombafejeket apróra metélem és kis vízben puhára párolom. A sajtot lereszelem és a megpárolt, leszítatott gombareszeléket hozzákeverem. Ahogy a sajt kicsit összeolvadt a gombával, annyi adagra választom, ahány combot készítek. A tölteléket óvatosan benyomkodom a bőr alá, majd a bőr szélét pár fogpiszkálóval "levarrom", hogy a töltelék ne fusson ki annyira sütés közben. Olajat forralok és a combok mindkét oldalát ropogós-pirosra sütöm.
Minthogy a combok és a töltelék előkészítése és sütése kb 45-50 percet igénybe vesz, mire azok elkészülnek, a köretnek való is szépen megpárolódik a sütőben - nem kell megijedni, hogy kicsit belilul, a bortól van és az íze ettől függetlenül remek. A köretet kiveszem és szépen, ízlésesen tálalom - bár amilyen hamar fogy, szinte kár is a tálalással vesződni :)
![]() |
| Igen, új tányérokat is kaptunk a hétvégén - szépek, ugye? :) |
![]() |
| bár már megint esti, blicces fotó, de azért szépen látszik a töltelék a bőr alatt:) |
2011. december 12., hétfő
Gomba mindörökké
Mint már lejjebb is írtam, szép nagy adag gomba ücsörgött a hűtőnkben. Igaz, hogy ez a szép nagy adag most csak a legújabb pizzát ízesítette, de attól még felteszek egy másik, nagyon-nagyon egyszerű és nagyszerű gombás receptet is, hátha lesz olyan, akinek még több gombája vár a sorsára :) A rántott gomba kettőnk vacsorája volt (már meg is említettem egyszer, kivételesen pénteki vacsora volt és nem vasárnapi), a pizzát egy spontán összeverődött baráti társaság és az ezzel együtt járó házi-sörözés ihlette. Bár már készült itthon nagyon fincsi hagymás kenyér, a mostani hagymás pizzatészta ötletéért a pizza-pizzeria csapatának kell köszönetet mondanom, mert a nagy sürgölődésben nem jutott volna eszembe - igaz, nem is tésztareceptet kerestem, hanem alapszósz-ötletet. Szóval köszönöm az ötletet, igaz, kicsit megpofoztam azt a receptet - és nem csak annyiban, hogy megdupláztam az adagot :)
Először tehát a pizza:
Először tehát a pizza:
Gombás pizza
hagymás tésztával
Hozzávalók – (egy
nagy adag) tésztához:
Egy kiló liszt, 5 dkg élesztő, két-három fej szép hagyma (vörös és fehér
egyaránt), só, bors, cukor, tej, vaj.
A pizza-alaphoz: sűrített
paradicsomszósz, egy egészen pici tejföl, sajt és nagyon sok fűszer – ki mit
szeret.
A feltéthez: gomba (minél több,
annál jobb), friss kolbász, sajt, esetleg kapribogyó, tej
Elkészítés:
Fél bögre langyos
tejbe egy kiskanálnyi cukrot szórok, majd beletördelem az élesztőt (nekem most nem volt elég friss élesztőm itthon, úgyhogy muszáj volt száraz élesztővel is kiegészíteni az adagot, azt csak egyszerűen
bele kell keverni a lisztbe). Kicsi liszttel megszórom a tetejét, majd kb tíz
percig állni hagyom. Ez alatt az idő alatt kimérem a lisztet, belekeverek egy
csapott kanál sót és egy csapott kanál borsot (és esetleg a száraz élesztőt). A
liszthalom közepén kis mélyedést készítek, ebbe beleöntöm az élesztős tejet és hagyom
rendesen kiforrni az élesztőt. Közben megpucolom a hagymát és apróra kockázom,
majd egy pici vajon gyorsan megdinsztelem. Ahogy megvan, egy tálba szedem és
hagyom kihűlni. Amíg hűl, a tésztát gyorsan összegyúrom, szükség szerint vagy
egy pici tejet, vagy egy pici lisztet adok hozzá, amíg egy jól összeálló,
foszlós, de már nem ragadós tésztát kapok. Kis részletekben jól belegyúrom a
hagymát, eldolgozom, majd még egy kicsit meg is dagasztom a tésztát. Kis buckót
formálok belőle, tiszta konyharuhába csavarom és kelni hagyom, amíg a feltét
elkészül.
A feltéthez és a
pizzakrémhez előkészítem a hozzávalókat: a gombákat megpucolom, közepes
kockákra vágom és a hagymából maradt vajon kis tejjel felöntve megpárolom. A
kolbászt felvágom, a sajtot lereszelem (ebből is minél több van, annál jobb
lesz). A paradicsomszószt egy lábosba öntöm, kis vízzel felengedem, majd főni
teszem. Amikor már rotyog, belekeverek egy kis reszelt sajtot és annyi ideig
hagyom még főni (állandó kevergetéssel), amíg szépen besűrűsödik. Bőven
fűszerezem, még egy-kétszer megkeverem, majd leoltom alatta a tüzet. Eközben a
gomba is elkészül, néhány kevergetés után azt is leveszem a tűzről és leszűröm.
A tésztát
kicsomagolom, háromfelé osztom. Az első adagot kicsit lisztezett vágódeszkára
teszem, kb egy centi vastagságúra nyújtom (lehet egy kicsivel vékonyabb is,
mint egy centi, úgyis megkel még sütés közben) és a szélét felhajtogatom.
Megkenem a paradicsomszósszal, majd elkezdem rápakolni a hozzávalókat. Én eleve
szétporcióztam a hozzávalókat, így nem estem abba a hibába, hogy az első pizzán
alig van valami, az utolsó pedig túl van pakolva. Először rászórom a gombát,
majd szépen elhelyezgetem a kolbászdarabkákat, végül bőven megszórom sajttal.
Előmelegített sütőben kb 20 percig sütöm, akkor jó, ha a széle kicsit aranyosra
pirult. Felvágom, tányérra teszem és amíg a következő adag sül, gyorsan és frissen tálalom – bár annyit
hűlhet, amíg a hozzávaló sört kitöltjük :)
Elkészítési idő:
másfél óra
... és a rántott gomba:
Rántott gomba és
rántott párizsi csirkecombbal és szalmakrumplival, kapros öntettel
Hozzávalók: fejenként
legalább három szép gombafej, fejenként legalább egy csirkecomb, párizsi,
tojás, liszt, prézli, olaj, fűszerek, szána, krumpli, kapor, petrezselyem
Elkészítés:
A gombákat
megmosom, megtisztítom (én gombatelepről kapok gombát, de ebben az időben már
azoknak is elég csúnya a héja, így inkább leszedem az egészet. Ha elég szép
héjú gombát kaptok, maradhat :). A párizsit kicsit vastagabb szeletekre vágom –
én három-három szeletet vágtam fejenként, de lehet többet is. A csirkecombokat
megmosom, leszítatom és befűszerezem (most kevés időm volt, úgyhogy előre
megkevert csirkefűszerrel dörzsöltem be, de amúgy jobb szeretem saját fűszerkeverékkel).
A krumplit megpucolom és vékonyra vágom. Az olajat odateszem forrni, majd ha
már elég forró, elkezdem sütni a krumplit. Közben a lisztet és a prézlit
tálakba teszem, a tojást felverem és fűszerezem és a gombákat, a
párizsiszeleteket és combokat normál módon panírozom. Ahogy a krumpli megsült, azt
meleg helyre teszem, hogy ne hűljön ki és elkezdem sütni a többit, egyszer a
párizsit, majd a combot és végül a gombát (azért ebben a sorrendben, hogy
nagyjából egyformára hűljenek, mire tálalok). Amíg ezek elkészülnek, kis
tálkában szánát és tejfölt keverek össze, nagy adag kaporral, petrezselyemmel megkeverem.
Az elkészült
ételeket szépen tányérra rakom, a gombákat és a párizsiszeleteket leöntöm a
kapros szósszal és gyorsan tálalom. Borral nagyon fincsi és ünnepi vacsorának
is kiváló!
Elkészítési idő:
háromnegyed óra
Jó étvágyat, bármelyik is kerüljön az asztalotokra!
2011. november 25., péntek
Még mindig szárnyas - fűszeres csirke krumplisalátával
Az elmúlt héten több minden is készült - azok is felkerülnek majd szépen lassan, csak találjuk meg a fényképezőgép kábelét... Most egy régebbi receptet szedtem elő, remélem, ízleni fog - amúgy ez az egyetlen receptem, aminél pontos adagokat írtam :)
Fűszeres csirke krumplisalátával
Hozzávalók:
A combhoz: fejenként egy dupla csirkecomb (lehetőleg bőrével együtt); olivaolaj (a bedörzsöléshez mindenképp, a sütéshez ha jut); fűszerkeverék: 2 tk só, 1 tk feketebors, 2 tk édes-nemes őröltpaprika, 1/2 tk szárított oregano, 1/2 tk citromhéj-reszelék, 1/2 tk curry; két ek liszt
A krumplisalátához: krumpli; hagyma (lehetőleg egy vörös, egy fehér); salátaöntet: egy tk mustár; egy tk olivaolaj; egy ek tejföl; szána vagy joghurt (jó minőségű, édes) a szaporításhoz; petrezselyem (ha lehet, friss), kapor (ha lehet, friss), oregano, bors, só, szerecsendió, citromhéj-reszelék és ízlés szerint egyéb fűszerek.
Elkészítés:
Fűszeres csirke krumplisalátával
Hozzávalók:
A combhoz: fejenként egy dupla csirkecomb (lehetőleg bőrével együtt); olivaolaj (a bedörzsöléshez mindenképp, a sütéshez ha jut); fűszerkeverék: 2 tk só, 1 tk feketebors, 2 tk édes-nemes őröltpaprika, 1/2 tk szárított oregano, 1/2 tk citromhéj-reszelék, 1/2 tk curry; két ek liszt
A krumplisalátához: krumpli; hagyma (lehetőleg egy vörös, egy fehér); salátaöntet: egy tk mustár; egy tk olivaolaj; egy ek tejföl; szána vagy joghurt (jó minőségű, édes) a szaporításhoz; petrezselyem (ha lehet, friss), kapor (ha lehet, friss), oregano, bors, só, szerecsendió, citromhéj-reszelék és ízlés szerint egyéb fűszerek.
Elkészítés:
A krumplit
megmosom, odateszem főni. Kb akkor lesz jó, mikor villával beleszúrva már
érzik, hogy megpuhult, de még nem esik szét. Amíg a krumpli fő, felkarikázom a
hagymát. Elkészítem a salátaöntetet: egy kisebb tálkába (vagy akár abban a
tálba, amiben a salátát összekeverném) teszem az olivaolajat, a mustárt, a
tejfölt. Összekeverem, majd fűszerezem. Mikor belekevertem minden fűszert,
kisebb adagokban feltöltöm szánával/joghurttal, amíg úgy nem látom, hogy
elegendő lesz a teljes krumplimennyiséghez. A keverés végén érdemes
megkóstolni, hogy ha esetleg valaminek (pl.mustár, fűszerek) elveszett az íze,
lehessen pótolni.
A megfőtt
krumplit meghámozom, felkockázom, kicsit hűlni hagyom, majd összekeverem a
hagymával és az öntettel. Fontos, hogy az öntet minden krumpli- és
hagymadarabot bevonjon! Ha már épp csak langyos, alufóliával lefedem és a
hűtőbe rakom. Minél többet áll fogyasztás előtt, annál finomabb, ezért érdemes
két-három órával előbb elkészíteni.
Ha a saláta már eleget állt, elkezdem a comb előkészítését: a fűszerkeveréket összekeverem a liszttel, a combokat megmosom, leszítatom.
Pár csepp olivaolajjal bedörzsölöm – akkor jó, ha mindenütt olajos, de nem
folyik róla az olaj. Kicsit állni hagyom, majd a bőven fűszeres lisztbe forgatom. A kiálló csontvégeket érdemes jól betapasztani: a maradék fűszeres lisztet
egy cseppnyi olivaolajjal masszává gyúrtam és ezt nyomkodtam a csontokra - finoman átsül, jó ropogós lesz. Forró oliva- vagy étolajban pirosra sütöm.
Jó étvágyat!
2011. november 14., hétfő
Mézes-narancsos csirkecomb krumpligolyócskákkal
Íme, az ígért recept... Jó étvágyat hozzá!
Mézes-narancsos
csirkecomb krumpligolyócskákkal
Hozzávalók:
A combhoz: méz, só, fahéj,
szerecsendió, narancs vagy mandarin, olaj (lehetőleg oliva) és természetesen
csirkecomb, fejenként (legalább) kettő darab.
A krumpligolyókhoz: három-négy szem
közepes krumpli, egy tojás, tejföl, fűszerek, ha kell, prézli a sűrítéshez,
szezámmag
Elkészítés:
A krumplikat felteszem főni. A combokat
jól bedörzsölöm egy kicsi sóval (vagy
magyaros fűszerkeverékkel) és a fahéjjal, szerecsendióval, majd állni hagyom. A
megfőtt krumplit megpucolom, péppé töröm, majd hagyom hűlni egy kicsit. Közben megkeverem
az alapot: a tojást felverem (nekem volt még elrakott tojásfehérjém, abból is
tettem hozzá, így szép habos lett), fűszerezem és egy jó nagy kanál tejföllel
simára keverem. A nagyjából kihűlt krumplipépet a tojásba öntöm, jól
összekeverem. Mivel az enyém nagyon híg lett, egy kis prézlivel sűrítettem, de
ez elhagyható – az a lényeg, hogy jól formálható massza legyen belőle. A masszából
kis golyócskákat formálok, szezámmagba forgatom (nekem most csak a felére
jutott szezámmag sajnos...) és forró olajban aranylóra sütöm.
Amíg a krumpligolyócskák
elkészülnek, egy serpenyőben olajat forralok és a befűszerezett combokat beleteszem.
Ha félig megsültek, kicsit kiveszem őket, egy-egy kanál mézzel minden oldalukat
jól megkenem, majd visszatéve készre sütöm őket. Ahogy a combok a mézfürdő után
visszakerültek az olajba, a felcikkezett narancsot is belehajigálom a
serpenyőbe – ezekkel nem kell foglalkozni, a mézes olaj jól körülveszi őket és
nem égnek oda. A combokat meg-megforgatom és ha minden oldaluk szép pirosra
sült, készen is van az ínycsiklandozó vacsora :)
Megjegyzés: ehhez
a vacsorához bor jár – ízlés szerint száraz, félszáraz vagy félédes, de
mindenképpen vörös.
Elkészítési idő:
1 óra
![]() |
| mivel a tegnap már megkaptátok a képet, most azt láthatjátok, mi maradt a tányéron kb 15 perccel a fotózás után :) |
2011. november 13., vasárnap
Előzetes :)
No, csak felteszek valami meglepetést még ma: íme a mai vacsora :) Holnap kiírom a receptet is!
Mézes, narancsos csirke krumpligolyócskákkal:
Remélem, Nektek is jó vacsorátok volt :) Szép estét és kellemes hétkezdést!
Mézes, narancsos csirke krumpligolyócskákkal:
Remélem, Nektek is jó vacsorátok volt :) Szép estét és kellemes hétkezdést!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






