2011. december 29., csütörtök

Szilveszter és egyéb bohóságok


Minthogy idén nálunk tartjuk a szilvesztert, a Kedvessel nagy szilveszteri haditanácsot tartottunk. Megbeszéltük, hogy nem készítek nagy, tányérra rakandó, sokfogásos vacsorát, inkább a falatkák teszik majd ki a kajafelhozatal nagy részét. Nagyobb attrakcióként pizzában gondolkodtunk (hagymás tésztaalappal és halas illetve sajtos-császárszalonnás változatban), de ha legkedvesebb Zsuzsikánk is megtisztel minket, akkor az egyik pizzát elhagyjuk, a helyébe pedig a régen megígért palacsintatorta kerül.
Az alábbi posztokban szerepelnek a receptek, amelyek felkerültek a listára - jövőre majd képekkel is kiegészítem őket :)

Ezúton is kívánok nagyon boldog új esztendőt mindenkinek és szívesen várom az ötleteket, hogy Ti mit készíttek szilveszterre!


Friss: itt alább látható a halas-hagymás pizza, az est fő attrakciója. Igaz, hogy reggelre is maradt belőle három szelet, de csak azért, mert túl sok minden készült mellé :)


Szilveszter és egyéb bohóságok - juhtúrós-szalonnás csiga

Juhtúrós-császárszalonnás csiga

Mint látszik is, ha megnézitek a receptet, elég jereváni módon kívánom átvenni az ötletet: feta helyett juhtúró, sonka helyett császárszalonna. Majd beszámolok róla, hogy milyen lett a fetás-sonkás csiga Csilla-féle változata :)

Frissítés: sajnos ez kimaradt a menüből, minthogy a réteslap úgy gondolta, hogy nem várja meg ép állapotban a szilvesztert. Ígérem, hamarosan ez is elkészül majd és beszámolok róla, hogy hogyan sikerült :)

Szilveszter és egyéb bohóságok - zsidótojás tortillával


Zsidótojás házi tortilla falatkákon

Ezt az ötletet két helyről pászítottam össze:  ebből és ebből az alapötletből alakult ki a tortillás zsidótojás ötlete, ahol persze a tortilla-lapokat kisebbre sütöm és félig kukoricalisztből készítem, a zsidótojásba pedig (libazsírunk nem lévén) fél rész vaj, fél rész tyúkzsír kerül majd.

Frissítés: íme itt a képek - végül nem csak zsidótojással, hanem majonézes gombával is készültek tortillafalatok, minthogy a szüleim szilveszteri menüjéből jutott nekünk is egy kis majonézes gomba.
Az én zsidótojásomba a tojás, tyúkzsír, hagyma, magos mustár mellé még került pár falat kocsonya is, igazán feldobta az ízét.

zsidótojásos tortillácskák

A zsidótojásos és gombás falatkák sikerét fémjelzi, hogy csak azért maradt belőlük pár falat 12 utánra, mert erőszakkal lecseréltem őket a pizzára :)

gombás tortillácskák


Szilveszter és egyéb bohóságok - virsli hagymás pizzatésztában


Virsli hagymás pizzatésztában

Ezt az ötletet is loptuk, méghozzá innen. Itt sokat nem tervezünk változtatni, csak a tésztába kerül majd némi hagyma, mert nem fogok emiatt külön pizzatésztát gyúrni.

Frissítés:
Íme itt a végeredmény, nagy örömömre ez is tetszést aratott. A pizzatésztát nyugodtan lehet nyúzni, minél vékonyabb, annál jobb. Megeshet, hogy sülés közben felszakad, ettől sem kell megijedni, ha nem hagyjuk túl sokáig, nem lesz semmi baja :) Még valamit hozzátettem a recepthez, a virsli alá szórtam egy kis reszelt sajtot, nagyon fincsi lett tőle :)


Szilveszter és egyéb bohóságok - töltött bagett

Töltött bagett

Ez pedig már jövőre készül, pontosabban elsején reggelre (délre - attól függ, hogy meddig bírjuk éjszaka). Minthogy valószínűleg nem sok kedvem lesz ébredés után a kávéfőzésen kívül bármit is csinálni, megoldjuk egy előre elkészített töltött bagettel a reggelit, így "hajnalban" majd csak szeletelni kell. Ha pedig ez nem lesz elég... nos, akkor majd kitalálom 2012 első receptjét :)

Frissítés: végül nem volt szükség új receptre, elég lett a szilveszteri "maradék". Ettől még a bagett szépen fogyott :) (És igen, ettől függetlenül már megvan 2012 első új receptje, hamarosan el is készül, utána pedig felajánlom Nektek közcélú hasznosításra :) )



Karácsonyra készült finomságok

Mint ahogy a tegnap is írtam, pár aprósággal készültem csak karácsonyra. Minthogy a Kedves hazament, én pedig nem vagyok édesszájú, inkább a sós apróságokkal foglalkoztam, valamint (az ajándék részeként) egy fincsi hagymás kenyeret sütöttem a nővéremnek. Íme a receptek:

Húsos táska

Hozzávalók - a tésztához: kb. fél kiló liszt, 4 tojás, kb. 100 g vaj, tejföl, só
                     a szószhoz: kb negyed kiló darált hús, kis tejföl, só, paprika, bors, egy tojás
                    plusz egy kis tojásfehérje és ízlés szerint darabos só vagy szezámmag a kenéshez és díszítéshez
Elkészítés
A tésztát ugyanúgy készítem el, mint a spenótos táskáknál (leírás itt). A darált húst kis vajban kicsit fehéredés utánig pirítom. Ha elkészült, egy tálba szedem a vajas levével együtt, a szokásos fasírtfűszerezésnél kicsit erősebben fűszerezem, egy-két kis kanál tejföllel és egy tojással összekeverem, ha kell, kis finomra darált prézlivel sűrítem. Az elkészült tésztát vékonyra nyújtom, kockákra vagy körökre vágom - attól függ, mivel hajtogatom össze. Az első ilyen típusú tésztámnál kézzel hajtogattam, mostanra viszont került egy ravioli-készítő forma a házhoz, úgyhogy azzal dolgoztam. A tészta közepébe egy pici szószt teszek, összehajtom, majd sütőpapírral bélelt vagy erősen kivajazott tepsibe teszem. Lekenem tojásfehérjével és előmelegített sütőben nagyjából 20 percet sütöm. Miután kivettem, még egyszer átkenem tojásfehérjével, hogy fényes legyen - és már tálalható is. Nem kell megijedni, ha kicsit szétnyílik a tészta, a töltelék van annyira kemény, hogy ne folyjon ki és csak finomabbra pirul.

Megjegyzés: ebből az adagból kb 25 táskácska jön ki, de ez a táskák méretétől függően nagyon változó lehet:)

Elkészítési idő: (a tészta meggyúrásával együtt) másfél óra
(Itt sajnos képpel nem tudok szolgálni, elfelejtettem lefényképezni őket a nagy rohanásban :) )

Tepertős (tepertőkrémes) pogácsa

Hozzávalók: kb 40-45 dkg liszt, kb 20-25 dkg tepertőkrém (vagy 30 dkg tepertő), fél pohár tej, egy tojás, só, bors, tejföl, 2 dkg élesztő, egy csipet cukor; a tetejére ízlés szerint durva szemű só, szezám- vagy köménymag
Elkészítés
Az élesztőt a fél pohár langyos tejben egy csipetnyi cukorral felfuttatom (a tetejére szórok egy pici lisztet, jobban felfut tőle és sztaniollal letakarom, így hamarabb meglesz). A tepertőkrémet 8-10 dkg  (egy csupornyi) liszttel összekeverem, sózom, borsozom. A többi lisztből félreteszek egy csupornyit, a többit a tojással, két-három kanál tejföllel és a felfuttatott élesztővel lágy tésztává gyúrom-dagasztom. A maradék lisztet szépen apránként a tésztához gyúrom, esetleg még kiegészítem, úgy, hogy a tészta lágysága megmaradjon, de már ne legyen ragacsos. Konyharuhával lefedve meleg helyen kelni hagyom - legalább fél órát kell állnia, nálam majdnem három órát ült, mert közben készültek a táskácskák és dagasztottam a kenyérnek valót. Ha szépen megkelt, lisztezett deszkán kinyújtom, megkenem a tepertőkrém felével, összehajtogatom, rákenem a tepertőkrém másik felét, megint összehajtogatom és újabb negyed órára félreteszem. Negyed óra után újból kinyújtom, kivágom, a kis köröcskék tetejét bevagdosom, kizsírozott tepsibe teszem, megkenem tojásfehérjével és előmelegített sütőben 20-25 percig sütöm. A maradék tésztát összegyúrom, itt már nem lehet megoldani, hogy szép rétegesen legyen a tepertős rész, de a kinézetért kárpótol az íz :)

Elkészítési idő: másfél óra, de ebből a valós munka csak 30 perc :)



Hagymás kenyér

Ezt a receptet egy másik oldalról, innen loptam, alig-alig módosítottam rajta. Ami változott, az az, hogy én kb kétszer annyi hagymát tettem bele, mint amennyit a recept ír, libazsír helyett vajat tettem bele (ha nincs ló...) és kiegészítettem egy kis tejföllel is. Minthogy gőzpárolóm nincs, a gyors kelesztést nagyon parasztosan oldottam meg: a megformázott tésztát tálcára tettem, jól bebugyoláltam egy konyharuhába és a sütőbe tettem, alá pedig egy kis edénybe frissen forralt vizet töltöttem. A vizet néhányszor cserélni kell, hogy mindig frissen párologjon, de a célnak igazán megfelel. Nagyjából fél óra alatt megkel, nálam most ez is többet maradt. A megkelt tésztát én nem csak sima vízzel, hanem tojásfehérjével is átkentem, ez egy kicsit jobban védi a kilógó hagymadarabkákat a megégéstől. 
(És egy javítás: a recept szövegében elfelejtették jelezni, de a liszthez, sóhoz, egyebekhez kell az élesztőt is hozzákeverni :) )

Elkészítési idő: cirka egy óra

így nézett ki sütés előtt...

...és ilyen szép mosolygós készen

Ezek készültek karácsonyra, szilveszterre viszont a fentiekből csak a tepertős pogácsa került be a menübe - hogy mik lesznek még, hamarosan bemutatom :)










2011. december 28., szerda

Nagyon gyors vacsora: rántott sajt fasírtgolyókkal


Mint láthattátok, az elmúlt időben nem igazán kerültem gép elé, az adventi-karácsonyi hajsza megártott a blognak - szerencsére a mi asztalunknak nem :) Az elmúlt időben voltunk vendégségben, fogadtunk vendégeket és úgy általában pörgősen éltünk; az alábbi recept azonban csak kettőnknek készült advent utolsó vasárnapjára.

Rántott sajt fasírtgolyókkal

Hozzávalók: rántanivaló sajt (bolti előkészített sajt is jó, csak legalább három szelet legyen fejenként :) ), darálthús, tojás,  tejföl, fűszerek, olaj

Elkészítés:
A darálthúst pici olajon odateszem átpirulni, néha megforgatom (aki szereti, tehet bele egy kis hagymát is, azt akkor kicsit hamarabb oda kell tenni dinsztelődni). Amikor szépen megpirult, tálba szedem, sót, borsot, paprikát adok hozzá, két-három kanál tejföllel összekeverem. Beleütök egy tojást (nekem most csak egy tojásom volt itthon, az pedig a panírhoz kellett, úgyhogy csak régebben félretett tojásfehérjét tettem bele), jól összekeverem, ha híg, kis liszttel vagy finom prézlivel sűrítem. Forró olajban gyorsan kisütöm.
Amíg a fasírtok készülnek, kb ujjnyi szeletekre vágom a sajtot. Egy tálkában felverek egy tojást, fűszerezem. A sajtszeleteket egyszer lisztbe, majd tojásba, végül durvára darált prézlibe forgatom. Ahogy a fasírtok kisültek, a sajtszeleteket is gyorsan kisütöm. Frissen, forrón tálalom, kis vörösborral tökéletes adventi vacsora.

Megjegyzés: feldobja a vacsorát, ha pár kanál tejfölből, egy kis sajtkrémből gyors szószt keverünk, zöldfűszerekkel ízesítve.

Elkészítés: 45 perc


Következik majd  még pár recept, ezek készültek karácsonyra - minthogy a nagy karácsonyi vacsorát nem én készítettem, ezekkel járultam hozzá az ünnephez. Lesz tepertős pogácsa, húsos táska és hagymás kenyér - és persze lesz egy pár ajánlatom ezeken kívül is szilveszterre :)

2011. december 12., hétfő

Gomba mindörökké

Mint már lejjebb is írtam, szép nagy adag gomba ücsörgött a hűtőnkben. Igaz, hogy ez a szép nagy adag most csak a legújabb pizzát ízesítette, de attól még felteszek egy másik, nagyon-nagyon egyszerű és nagyszerű gombás receptet is, hátha lesz olyan, akinek még több gombája vár a sorsára :) A rántott gomba kettőnk vacsorája volt (már meg is említettem egyszer, kivételesen pénteki vacsora volt és nem vasárnapi), a pizzát egy spontán összeverődött baráti társaság és az ezzel együtt járó házi-sörözés ihlette. Bár már készült itthon nagyon fincsi hagymás kenyér, a mostani hagymás pizzatészta ötletéért a pizza-pizzeria csapatának kell köszönetet mondanom, mert a nagy sürgölődésben nem jutott volna eszembe - igaz, nem is tésztareceptet kerestem, hanem alapszósz-ötletet. Szóval köszönöm az ötletet, igaz, kicsit megpofoztam azt a receptet - és nem csak annyiban, hogy megdupláztam az adagot :)

Először tehát a pizza:

Gombás pizza hagymás tésztával

Hozzávalók – (egy nagy adag) tésztához:
Egy kiló liszt, 5 dkg élesztő, két-három fej szép hagyma (vörös és fehér egyaránt), só, bors, cukor, tej, vaj.
            A pizza-alaphoz: sűrített paradicsomszósz, egy egészen pici tejföl, sajt és nagyon sok fűszer – ki mit szeret.
            A feltéthez: gomba (minél több, annál jobb), friss kolbász, sajt, esetleg kapribogyó, tej

Elkészítés:

Fél bögre langyos tejbe egy kiskanálnyi cukrot szórok, majd beletördelem az élesztőt (nekem most nem volt elég friss élesztőm itthon, úgyhogy muszáj volt száraz élesztővel is kiegészíteni az adagot, azt csak egyszerűen bele kell keverni a lisztbe). Kicsi liszttel megszórom a tetejét, majd kb tíz percig állni hagyom. Ez alatt az idő alatt kimérem a lisztet, belekeverek egy csapott kanál sót és egy csapott kanál borsot (és esetleg a száraz élesztőt). A liszthalom közepén kis mélyedést készítek, ebbe beleöntöm az élesztős tejet és hagyom rendesen kiforrni az élesztőt. Közben megpucolom a hagymát és apróra kockázom, majd egy pici vajon gyorsan megdinsztelem. Ahogy megvan, egy tálba szedem és hagyom kihűlni. Amíg hűl, a tésztát gyorsan összegyúrom, szükség szerint vagy egy pici tejet, vagy egy pici lisztet adok hozzá, amíg egy jól összeálló, foszlós, de már nem ragadós tésztát kapok. Kis részletekben jól belegyúrom a hagymát, eldolgozom, majd még egy kicsit meg is dagasztom a tésztát. Kis buckót formálok belőle, tiszta konyharuhába csavarom és kelni hagyom, amíg a feltét elkészül.
A feltéthez és a pizzakrémhez előkészítem a hozzávalókat: a gombákat megpucolom, közepes kockákra vágom és a hagymából maradt vajon kis tejjel felöntve megpárolom. A kolbászt felvágom, a sajtot lereszelem (ebből is minél több van, annál jobb lesz). A paradicsomszószt egy lábosba öntöm, kis vízzel felengedem, majd főni teszem. Amikor már rotyog, belekeverek egy kis reszelt sajtot és annyi ideig hagyom még főni (állandó kevergetéssel), amíg szépen besűrűsödik. Bőven fűszerezem, még egy-kétszer megkeverem, majd leoltom alatta a tüzet. Eközben a gomba is elkészül, néhány kevergetés után azt is leveszem a tűzről és leszűröm.
A tésztát kicsomagolom, háromfelé osztom. Az első adagot kicsit lisztezett vágódeszkára teszem, kb egy centi vastagságúra nyújtom (lehet egy kicsivel vékonyabb is, mint egy centi, úgyis megkel még sütés közben) és a szélét felhajtogatom. Megkenem a paradicsomszósszal, majd elkezdem rápakolni a hozzávalókat. Én eleve szétporcióztam a hozzávalókat, így nem estem abba a hibába, hogy az első pizzán alig van valami, az utolsó pedig túl van pakolva. Először rászórom a gombát, majd szépen elhelyezgetem a kolbászdarabkákat, végül bőven megszórom sajttal. Előmelegített sütőben kb 20 percig sütöm, akkor jó, ha a széle kicsit aranyosra pirult. Felvágom, tányérra teszem és amíg a következő adag sül, gyorsan és frissen tálalom – bár annyit hűlhet, amíg a hozzávaló sört kitöltjük :)

Elkészítési idő: másfél óra



... és a rántott gomba:

Rántott gomba és rántott párizsi csirkecombbal és szalmakrumplival, kapros öntettel

Hozzávalók: fejenként legalább három szép gombafej, fejenként legalább egy csirkecomb, párizsi, tojás, liszt, prézli, olaj, fűszerek, szána, krumpli, kapor, petrezselyem

Elkészítés:

A gombákat megmosom, megtisztítom (én gombatelepről kapok gombát, de ebben az időben már azoknak is elég csúnya a héja, így inkább leszedem az egészet. Ha elég szép héjú gombát kaptok, maradhat :). A párizsit kicsit vastagabb szeletekre vágom – én három-három szeletet vágtam fejenként, de lehet többet is. A csirkecombokat megmosom, leszítatom és befűszerezem (most kevés időm volt, úgyhogy előre megkevert csirkefűszerrel dörzsöltem be, de amúgy jobb szeretem saját fűszerkeverékkel). A krumplit megpucolom és vékonyra vágom. Az olajat odateszem forrni, majd ha már elég forró, elkezdem sütni a krumplit. Közben a lisztet és a prézlit tálakba teszem, a tojást felverem és fűszerezem és a gombákat, a párizsiszeleteket és combokat normál módon panírozom. Ahogy a krumpli megsült, azt meleg helyre teszem, hogy ne hűljön ki és elkezdem sütni a többit, egyszer a párizsit, majd a combot és végül a gombát (azért ebben a sorrendben, hogy nagyjából egyformára hűljenek, mire tálalok). Amíg ezek elkészülnek, kis tálkában szánát és tejfölt keverek össze, nagy adag kaporral, petrezselyemmel megkeverem.
Az elkészült ételeket szépen tányérra rakom, a gombákat és a párizsiszeleteket leöntöm a kapros szósszal és gyorsan tálalom. Borral nagyon fincsi és ünnepi vacsorának is kiváló!

Elkészítési idő: háromnegyed óra


Jó étvágyat, bármelyik is kerüljön az asztalotokra!

2011. december 5., hétfő

Rakott káposzta Csilla módra, gombaborítással

Mint azt a tegnap ígértem, íme egy kis rakott káposzta. A gomba nem volt benne az eredeti tervben, de mivel van egy szép adag belőle a hűtőben és mert a káposzta valahogy kevés lett a húshoz képest (nem mintha annyira bántuk volna...), gondoltam, kicsit feldobom vele. Jó lett, kedvenc Főkóstolómmal az egész tepsit bepakoltuk - nem lehetett abbahagyni :)


Rakott káposzta gombaborítással

Hozzávalók: egy közepes fej káposzta, kb negyed kiló darálthús, rizs, fűszerek, tejföl, hagyma, kb. 50 g vaj, két-három fej szép gomba.

Elkészítés:
A káposztát letakarítom, megmosom, majd laskára szeletelem – ha lenne min, gyalulnám, de ez még a jövő zenéje :). A felvágott káposztát fazékba rakom, felöntöm annyi vízzel, amennyi épp ellepi, bőven sózom és főni teszem.
Közben egy vagy két közepes fej hagymát apróra kockázok, kis olajon üvegesre párolom. A párolódó hagymákra vajat teszek, hagyom felolvadni, majd amikor már kellőképp forró, beleborítom a darálthúst. Kicsit magában is sütöm, majd amikor már félig átsült, kis tejfölös vízzel felengedem. Vigyázat, gyakran kell kevergetni, másképp odakap! A húst borsozom, paprikázom, én egy kis Édes Annát is tettem bele. Egy másik lábosban kis vízzel annyi rizset teszek főni, amennyi kellőképpen fel tudja lazítani a húst. Amikor a rizs készre főtt, leöntöm róla a maradék vizet és belekeverem a húsba. Kicsit együtt is pirulni hagyom őket, ha kell, még egy kis tejföllel lazítom és addig hagyom, amíg a káposzta is teljesen megpuhul. Ekkor a húst kiveszem a serpenyőből, még egy kis vajat olvasztok és a lecsorgatott káposztát gyorsan átpirítom benne.
Egy tepsit kivajazok, az aljára egy adag káposztát terítek, erre egy adag húst és így tovább, csak az a lényeg, hogy a legfelső réteg káposzta legyen. Ezt megkenem tejföllel, majd a megpucolt, megmosott gombákat szeletekre vágom és a tejfölbe nyomom. Ha kell, még egy kis tejfölt terítek rá, majd az egész mehet az előmelegített sütőbe. Kb. 40 percet kell sülnie, utána tálalható – de tejfölt mindenképp adjunk hozzá, úgy az igazi. Akkor jó, ha a gombaszeletek szép barnára pirultak a tetején, de még nem égtek meg.

Elkészítési idő (sütéssel együtt): 2 óra

Sütés előtt

A friss káposztát nem lehetett olyan szépen szeletelni, hogy jól mutasson fényképen - viszont nem maradt, ami kihűljön a fotózáshoz :)

2011. december 4., vasárnap

Két recept

Mint láthattátok, az elmúlt héten nem kerültem oda, hogy bármit is feltölthessek Nektek, most azonban - bocsánatkérésként - két receptet is felteszek. Az egyik a spenótos-túrós táskákhoz kapcsolódik: minthogy mind a spenótból, mind a túrókrémből maradt még egy kicsi, ki kellett találnom valamit belőle. Minthogy a spenót volt a hangsúlyosabb, ezért a receptben csak az szerepel, a túrókrémet kihagytam :)

Spenótos zöld palacsinta párizsis töltelékkel


Hozzávalók:
            Liszt, tojás, tej, víz, só, közepes minőségű párizsi, spenót, fokhagyma, fűszerek, tejföl, szána a főzéshez.

Elkészítés:
            A lisztből, tojásból kis tejjel és vízzel normál palacsintatésztát keverek, kellőképp borsozom, majd ha elkészült, alufóliával lefedve a hűtőbe teszem. A spenótot kiengedem (ha friss, megmosom és felaprózom) és a lentebb leírt módon elkészítem, majd egy kicsit hűlni hagyom. A párizsit apró kockákra vágom.
A palacsintatésztát kiveszem a hűtőből, majd belekeverem a spenótot, ha túl sűrű, kis tejjel fellazítom. Kis olajat forralok a serpenyőben, majd a tésztából normál palacsintákat sütök. A kész palacsintákra párizsikockákat szórok, majd összehajtom és jól lenyomkodom őket, a tetejüket kis szánával kenem meg és díszítésképp kis zöldfűszert szórok rá.

Elkészítési idő: 1 óra



És hogy kárpótoljalak a hosszú kimaradásért, íme egy egyszerű-de-nagyszerű reggeli recept - mi nagyon szerettük :)

Tükörtojás zsemlében

Hozzávalók: fejenként 2 tojás, fejenként egy zsemle, vaj, fűszerek

Elkészítés:

A zsemlét félbevágom, majd az alsó felébe lyukat vágok. Forró vajban mindkét oldalát megpirítom egy kicsit. A tojásokat feltöröm, különválasztom a sárgákat. A fehérjét a zsemlébe töltöm, az a jó, ha kicsit ki is fut belőle, akkor tud szépen átsülni. Ahogy a fehérje megsült egy kicsit, a zsemlébe teszem a két sárgáját is. fűszerezem, majd ha kellőképp megsült, tálalom. Annyiszor ismételendő, ahány személyt reggeliztetünk :)



Elkészítési idő: 15 perc

Megjegyzés: én a zsemle másik felét sem hagytam csak úgy magára, kis párizsit pirítottam hozzá, ezzel töltöttem meg a felső felét, az alsóból kivágott darabot pedig fűszeres vajjal dobtam fel.

Ígérem, a továbbiakban igyekszem rendszeresebben frissíteni, holnap például a ma esti vacsorát, egy fincsi rakott káposztát kaptok majd, de akad még a tarsolyomban rántott gomba is ;)