Az életünkben történt néhány apróbb változás miatt (esküvő, névcsere, miegymás) kicsit bonyolultabbá vált a blog használata. Mivel mindenféle technikai izék nehezítették meg a blogolás felemelő tevékenységét, ezért kénytelen voltam drasztikus megoldáshoz folyamodni, és eggyel arrébb költöztettem a blogot.
A továbbiakban tehát megtalálhattok a
címen, ahol megjelenik minden eddigi tartalom is. Egyelőre még ezt a felületet sem bántom, de mindenkit szeretettel várok az új blogon, egyre több recepttel - meg sok egyéb újdonsággal :)
Jó szemezgetést!
Csilla, vagyis a Konyhatündér
Fiatal, vékonypénzű és szeret főzni - ezek a leglényegesebb információk:) A legfurcsább alapanyagokból is sikerült már ehető, sőt, szerethető ételt kreálnom és soha semmi nem esett még olyan jól, mint az első nagy vacsora után a csillogó szemek és a "kérek még" felkiáltások :)
2013. november 9., szombat
2013. január 2., szerda
Majmok vacsorája
Igaz, hogy én nem szeretem a banánt, de a Kedves igen, ez a recept pedig már nagyon régóta izgatta a fantáziámat. Jelentem: bár nem lesz a kedvencem, de így elkészítve még máskor is képes leszek megenni ezt a gyümölcsöt :)
Szezámmagos bundában rántott banán lapkasajttal, chips-szel
Hozzávalók: fejenként legalább egy banán, liszt, só, tojás, szezámmag, olaj, fejenként egy lapkasajt, méz, mustár, sima sós vagy tejfölös chips
A tojást felverem, enyhén sózom. A lapkasajtokat duplán panírozom, majd forró olajban gyorsan kisütöm - egy-két perc elég nekik. Ezután a prézlibe szezámmagot keverek. A banánokat meghámozom, félbevágom és panírozom, majd 2-3 perc alatt mindegyik oldalukon megsütöm őket. Két-három kanál mézet összekeverek ugyanennyi mustárral (kerülhet bele egy kanál csípős mustár is) és egy kanálnyi tejföllel.
A tányérra teszek egy lapkasajt-szeletet, erre teszem a banánokat és leöntöm őket a mézes-mustáros szósszal. Mellé halmozom a chips-et és kész is :)
Elkészítési idő: 30 perc
Persze nem kell chips-szel enni, de nekem most csak ez akadt itthon (vendégeinktől kaptuk szilveszterkor). Eredetileg panírozni akartam vele, de így se volt rossz - és meglepően finom volt a mézes-mustáros szósszal is. Ínyenceknek kötelező :)

2013. január 1., kedd
Ó, az a kenyér...
Bár szilveszterre volt szánva, mégis elsején este ettük meg ezt a csudifinom töltött kenyeret, amit Kifli és levendula blogján találtam... Valami mennyei :)
Közösségi (töltött) kenyér
Hozzávalók
(Bár Levendulalány egy fél kilós kenyeret javasol, én bárhogy kerestem, csak egy kilós veknit találtam vágatlan formában - mert hogy ugye ehhez vágatlan kenyér kell. Bár igaz, hogy nem fogyott el az egész este, azért úgy hiszem, következőben is marad az egy kilós kenyér - nem sok az :) )
- egy egy kilós vekni, 1 kg gomba, vaj, só, bors, sok-sok sajt, zöldfűszerek, szalonna
A kenyeret bekockázom: hosszában három csíkot vágok bele, majd széltében is bevagdosom úgy, hogy kockák alakuljanak ki. A gombát felaprítom, kicsi vajjal, sóval, borssal megfonnyasztom; a sajtból vékony szeleteket vágok, a szalonnát felkockázom
Vajat olvasztok, alaposan meglocsolom vele a kenyeret, hogy bőven jusson a kockák közé is. Ezután először a gombát, majd a sajtot dugdosom minél mélyebbre és bővebben a kenyérkémbe, végül megtűzködöm a szalonna-kockákkal. Alufóliába tekerve előmelegített sütőben 15-20 percet sütöm, majd az alufóliát levéve róla meglocsolom még egy pici vajjal és újabb 15 percig pirítom.
Frissen, melegen az igazi :)
Amúgy előkészítve, alufóliába tekerve hideg helyen egy-két napig legalább biztosan eláll, úgyhogy egy betervezett, de húzós napra eső vacsorához elő is lehet készíteni :)
Elkészítési idő: 1 óra süléssel együtt

2012. december 31., hétfő
Pizzába tekert virsli 2.0
Majdnem olyan, mint a tavaly, de mégsem :)
Pizzatésztában sütött virsli saslikpálcára szúrva
Hozzávalók: kb 200-250 g liszt, fél csomag száraz élesztő, 2-3 kanál olaj,2 kanál bazsalikom, 2 kanál só, 1 kiskanálnyi bors, víz; virsli; saslikpálca; 1 tojás
A saslikpálcákat vízbe áztatom.
A tészta hozzávalóiból lágy tésztát gyúrok, duplájára kelesztem. Mikor megkelt, lisztezett lapon vékonyra nyújtom és csíkokat vágok belőle. A virsliket félbevágom, a vágott oldalukkal ráhúzom őket egy-egy lecsepegtetett saslikpálcára. Veszek egy tésztacsíkot, az egyik végével beborítom a virsli vágott felét (a pálcára is tekertem belőle), majd szépen körbetekerem vele a virslit. Egy felvert tojással szépen körbekenem, majd tepsibe fektetve 20-25 perc alatt megsütöm. Ketchuppal, majonézzel csodás.
Mi az éjféli koccintás után ettük :)
Elkészítési idő: egy és fél óra sütéssel együtt

Szilveszteeeer :)
És ismét eltelt egy év, úgyhogy ismét szilveszteri menü következik :) Idén négyen lettünk szilveszterre, úgyhogy igyekeztem olyan menüt összeállítani, hogy legyen is elég, de ne legyen túl sok - de ha t. vendégeink esznek, mielőtt hozzánk jönnének... :P
Előétel: kenyérkosárkák vadas hússal, majonézzel
Hozzávalók: tervezett darabszámtól függően toastkenyér-szeletek, (én most 12 darabot készítettem el), só, oregano, bazsalikom, maradék vaddisznó-hús (azt nem én készítettem, hanem anyukám - aszalt szilvával töltve, manduladarabkákkal... nyamíí :) ), majonéz, pár kanálnyi konzervgomba, lapkasajt, koktélparadicsom.
A kosárkákat a már ismert módon elkészítem. A vadast apróra vágom, alaposan összekeverem a majonézzel és a pici vajon megfuttatott gombával, majd a kész kosárkákba kanalazom. A tetejére négybe vágott lapkasajt egy negyedét és egy fél koktélparadicsomot teszek, megszórom bazsalikommal. 6-8 percre forró sütőbe teszem, hogy a sajt szépen megolvadjon a tetején :)

2012. december 25., kedd
Szilvaízes pitécske
A karácsonyi menühöz járultam hozzá - egy nagy adag hajtovány mellett - ezzel a pitécskével. Gondolom, sokat nem kell rajta magyarázni, úgy készül, mint az áfonyás pite, csak most nem egy nagy, hanem sok kicsi lett belőle. A szilvalekvárt amúgy egy picike citromlével hígítottam, más nem került bele és még porcukrozni sem jutott időm :)A tetejére karácsonyi kiszúróval vágtam a fenyőket és harangocskákat; csillag is lett volna, de olyan formám akkor még nem volt :)
Áldott ünnepet! :)
Áldott ünnepet! :)
Ajándék :)
Bár nagy ügyességet nem igényel az elkészítése, viszont kellőképpen látványos lett ez a kis fűszerkollekció, úgyhogy úgy gondoltam, megosztom veletek :)
Kell hozzá: egy szép fűszertartó szett :)
olívaolaj, borecet, csípős paprika, fokhagyma, szemesbors (lehetőleg fekete és zöld; nekem sajnos csak feketém volt), babérlevél, só, bors, pirospaprika, bazsalikom, oregano
Az olajhoz: az üveg aljára fokhagymagerezdeket, szemesborsot teszek, majd beleszórok egy pár babérlevelet és felöntöm olívaolajjal.

Az ecethez: a csípőspaprikát alaposan megmosom, majd ujjnyi szeletekre vágom - csak a szárát vágom le, a csutkája benne maradhat. Szemesborssal rétegezve az üvegbe teszem, majd felöntöm ecettel.
A fűszersókhoz: én két fajta fűszersót kevertem, zöldfűszereset és csípőset. A zöldfűszereshez szárított bazsalikomot és oregánót porítottam, majd rétegezve az üvegbe töltöttem őket: egy rend só, majd bazsalikom, só, oregano, só, stb. A másikat ugyanígy rétegeztem, csak épp pirospaprika (kétharmad-egyharmad arányban édes és csípős) és bors került a bazsalikom és oregano helyére.
2012. december 24., hétfő
Kiskarácsony, nagykarácsony
Az elmúlt hetekben nem igazán volt időm írogatni, szerencsére azonban főzőcskézni igen. Bár semmi új nem készült, a régi receptek azonban szép sikert arattak az ünnep előtti baráti vacsorákon :)
Bár az ünnepre készültek újabbacska dolgok (vagyis régi receptek új köntösben), most nem receptet szeretnék megosztani Veletek. Most csak szeretnék áldott, békés, kellemes ünnepet kívánni Nektek és mindazoknak, akik fontosak a számotokra :)
Csilla, vagyis a blog Konyhatündére :)

2012. december 7., péntek
Az első kevert süti - és a századik bejegyzés :)
Csütörtökön - amikor a hajtovány is készült - kedves Aletta barátnénkkal forraltboroztunk egyet (no meg hennáztunk, nagyon szép lett a hajam :D ) és a bor aljából maradt egy kicsi, pont annyi, hogy már nem volt mit meginni rajta, de ahhoz sok, hogy kilöttyintsük. Lett belőle sütemény.
Forralt boros süti
Hozzávalók: 180 g vaj, 100 g porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, 1 csomag sütőpor, 300 g liszt, 4 tojás, 80 g kakaó, egy bögre forralt bor (fahéjas zaccal együtt), 1 csomag fahéj, a forralt borban főzött narancsok; kb 40 g étcsokoládé, 5 kanál kristálycukor, fél bögre víz, citromlé
A vajat habosra keverem a porcukorral és a vaníliás cukorral. A tojásokat felverem, hozzákeverem a lisztet, a sütőport, a kakaót, az aljával kimért forraltbort, a fahéjat és végül a vajas keveréket. A narancskarikákat feldarabolom (egy harmadát héjastul, a többit a héjáról lebontva) és azt is hozzákeverem a tésztához. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm és előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütöm - vigyázni kell vele, mert ha készen van, nagyon hamar odakap az alja; nálam is ez történt, így amikor kiborítottam a sütőformából, kicsit meg kellett kapargatni a tésztát. Amúgy tűpróbával és illat után lehet tudni, hogy mikor van készen :)
Miközben a tészta sül, a kristálycukrot főni teszem a vízzel és egy kis citromlével - gyakori kevergetéssel addig főzöm, amíg sűrű szirup nem lesz belőle és bugyborékolni nem kezd. Közben az étcsokoládét pelyhekre vágom és felhasználásig hűtőbe teszem.
A kész tésztát kiveszem a sütőpapírból, majd vékonyan megkenem a forró cukorsziruppal és megszórom a csokireszelékkel. Hagyom langyosra hűlni, majd friss narancsszeletekkel díszítve tálalom - legalábbis az első kockát, mert a többi a tepsiből is eltűnik rekordidő alatt :)
Elkészítési idő: egy és fél óra

A tészta alapja Dunszt Zsolt receptje, de persze ezt is átalakítottam egy kicsit - például arányaiban kevesebb cukrot tettem bele. Az eredmény egy nem túl édes süti lett, szóval még nekem is az ehető kategóriába tartozik :)
És ha már elérkeztünk a századik bejegyzéshez, hadd köszönjem meg ismét, hogy velem tartotok gasztrokalandozásaim kezdetén - akár itt a blogon, akár nálunk egy-egy jó hangulatú vacsorán. Remélem, még sokszor sikerül valóságban vagy virtuálisan vendégül látni és jóllakatni Titeket :)
És persze külön köszönet illeti az én drága Főkóstolómat, aki bíztatott a blogkezdéskor, lelkes olvasója a bejegyzéseknek, egyre szebben fotózza az ételeimet és nem utolsó sorban mindig kér még egy adagot :)
2012. december 6., csütörtök
Nagy sikerű hajtovány
Ismét blogbarangoltam egyet, és Limara fantasztikus pékségében találtam egy nagyon izgalmas péksüteményt. A receptet kicsit átalakítottam a mi hűtőnk-kamránk és ízlésünk alapján, de az biztos, hogy nagyon finom dolog lett belőle :)
Sajtos-pástétomos hajtovány
Hozzávalók - a tésztához: 1 kg liszt, egy csupor tej, egy csupor szána, 2 tojás sárgája, egy dl olaj, 2 ek só, pici cukor, 5 dkg élesztő
- a krémhez: 20 dkg májkrém, 1 tk só, 1 tojás, 20-25 dkg reszelt sajt, oregano - és/vagy bármi, ami a házban található, pl tepertőkrém, vagy konzervhal (amit az utolsó adagnál én is használtam, tekintve, hogy a krém kevésnek bizonyult a tésztához). Amúgy a legnagyobbat talán itt változtattam a eredeti recepthez képest, ugyanis ott margarinnal van kikeverve a krém, de azt el nem tudtam volna képzelni - esetleg egy kis vajat (pláne fűszervajat) találnék illőnek :)
- a tetejére: a maradék tojásfehérje, szezámmag, lenmag, só
A tésztához az élesztőt felfuttatom egy pici cukorral és langyos vízzel. A liszthez keverem a sót, az olajat, a tejet, szánát és a két tojás különválasztott, felvert sárgáját, végül a felfutott élesztőt és rugalmas tésztát gyúrok belőle, majd meleg helyen duplájára kelesztem. A krémhez a tojást felverem, sózom, hozzákeverek nagyjából két teáskanálnyi oregánót, majd a májkrémet és a reszelt sajtot.
Ha a tészta megkelt, felvágom - Limara kettőbe, én négybe, mert kisebb helyem van nyújtani, sőt, következőben ötbe vagy hatba fogom vágni, mert még így sem sikerült kellő helyet szerezni neki - és nagyon vékonyra nyújtom. (Vagyis nyújtanám, ha lenne helyem... Nagyjából 1-2 mm-re kellene kinyújtani a tésztát ahhoz, hogy tényleg szép legyen kisülés után) Megkenem a krémmel, szorosan feltekerem, trapéz alakban felvágom és sütőpapíros tepsibe teszem. Alaposan megkenem tojásfehérjével, majd megszórom a szezámmag-lenmag-só keverékkel és még egy 20 percet kelni hagyom a tepsiben, közben begyújtom a sütőt, hogy bemelegedjen. Amíg az első adag kelt, én kinyújtottam, megkentem és feltekertem a maradék tésztát, majd fóliába csavarva hűtőbe tettem a tekercseket felhasználásig.
Ha a tepsiben is keltek egy kicsit a tésztácskák, akkor sütőbe teszem őket és nagyjából 20 perc alatt mosolygósra sülnek.
Elkészítési idő (a kelés idejét is beleszámolva): 2 óra

Ideális sörkorcsolyának, bár mi most forralt bort ittunk mellé; másnap pedig csodás reggeli és uzsonna lett belőle :)
2012. december 3., hétfő
A könnyűség dícsérete
Ugye még maradt egy kis tök, meg előkerült egy nagyon-gyorsan-elfogyasztandó burduf, és már alig volt ötletem... De összejött - és ennél gyorsabban elkészíthető, de kellőképpen laktató ételt már nagyon rég nem kreáltam :)
Puliszkás rakott tök
(muszáj szurkálódnom egy kicsit: ez a cím divatosul úgy hangzana, hogy polentás rakott tök; izgalmas, de azért mééért kell átkeresztelni a jó öreg puliszkánkat?!)
Hozzávalók: fél bögre kukoricaliszt, egy kisebb tök, burduftúró, fokhagyma vagy fokhagyma-granulátum, só, olaj, víz
A tököt megpucolom, megtakarítom (ebben most csaltam egy kicsit, mert ezt Főkóstoló végezte el még a tegnap), végül ujjnyi szeletekre vágom. A burduftúrót szintén felkarikázom (ha nem kellett volna az egészet felhasználni, akkor valószínűleg csak morzsoltam volna). A kukoricalisztből egy kis vízzel és sóval sűrű puliszkát főzök.
A puliszkát kiolajozott tűzálló tálba töltöm (itt megint csaltam egyet, mert a szombati csirkecombok után maradt gazdag szaftra töltöttem), szorosan kirakom a tök-szeletekkel és befedem a túróval. Megszórom egy kis fokhagyma-granulátummal (ha rendes, egész fokhagymát használtam volna, akkor azt a tökszeletek közé dugdostam volna a puliszkába) és nagyjából fél óra alatt készre sütöm.
Elkészítési idő: 15 perc + sütés (nekem csak kb 8 perc, mert a tök előkészített állapotban várt a sorsára ugye - köszönöm, Bub! :) )

| Itt nem a kétszer megsütött - és emiatt kicsit odaégett - szószt kell nézni a tál oldalán, hanem a frissiben elkészült parafa-alátétet a tál alatt ;) |
2012. december 2., vasárnap
Tökös vacsora
Szombat este vendégeink voltak, terveink szerint a sütőtökös csirkecomb készült volna egy új variációban, de kiderült, hogy a sütőtökként érkezett zöldségecskék rendes mezei tökök voltak. (Vagyishogy az egyik valami hibrid volt a tök és a döblec között, de...) Úgyhogy a vacsora csak szimpla szószban sült csirke lett tepsis krumplival, viszont a tököcskékkel valamit kellett kezdeni... Két napig ettünk belőle, az egyik feléből az alábbit.
Tökös-húsos pizza - csigák és batyuk
Hozzávalók - a tésztához: kb 300-350 g liszt, fél csomag száraz élesztő, 2-3 kanál olaj, 2 kanálnyi bazsalikom, 3 kiskanálnyi só, 2 kiskanálnyi bors, víz
- a töltelékhez: egy tök reszelve, kb negyed kiló darált hús (lehet több is :) ), kb 100 g reszelt saj, ketchup, olaj, lenmag
A tészta hozzávalóiból lágy tésztát gyúrok, hozzákeverem a reszelt tök felét és alaposan átdagasztom, majd kelni hagyom. A darált húst egy kis olajon megpirítom, fűszerezem, felengedem egy kis ketchuppal, majd hozzákeverem a tök másik felét és a reszelt sajtot és alaposan összekeverem, majd leoltom alatta a tüzet.
A tésztát átgyúrom, két darabba vágom, majd az egyik felét lisztezett lapon kb félujjnyi vastagságúra nyújtom és megkenem a töltelék felével. Szorosan feltekerem, a széleit rádolgozom és végül ujjnyi karikákra vágom. A karikákat kiolajozott sütőlapra teszem, egymáshoz nyomom, megszórom egy kis lenmaggal és nagyjából 20 perc alatt megsütöm.
A tészta másik felét szintén kinyújtom, tenyérnyi kockákra vágom. A tölteléket elosztom a kockákon, majd minden kocka széleit összecsippentem és összedolgozom őket. Mivel nekem maradt a tekercsből is egy kicsi, azt is kilapítottam, de annak már nem tudtam összezárni a tetejét - ez látszik középen a képen. A batyucskákat szintén kiolajozott tepsibe teszem és 20-25 perc alatt ezeket is szépre sütöm :)
Elkészítési idő: egy és egy negyed óra

2012. december 1., szombat
Eccerű és naccerű :)
Valamikor nagyon régen láttam ezt az ötletet - már nem találom, hogy hol. Aztán most megint rámjött a rántott sajt-evési láz (ez amúgy elég gyakran előfordul), úgyhogy elkészült. Finom lett :)
Kockasajt rántva, párizsis rizzsel
Hozzávalók: fejenként legalább 3, de inkább 4 kockasajt, egy kis bögre rizs, egy bögrényi párizsi felkockázva, tojás, liszt, prézli, curry, só, tejföl
A rizst kétszeres vízzel főni teszem, a főzőlébe teszek egy kis sót és curryt is. A tojást felverem és picit sózom, a prézlit és a lisztet tálra teszem. A kockasajtokat egyenként bepanírozom: egyszer lisztbe, majd tojásba és zsemlemorzsába, végül még egyszer tojásba és prézlibe forgatom. Kis olajon pár perc alatt mindkét oldalukat megsütöm. A kész rizs alatt leoltom a tüzet, hozzákeverem a párizsikockákat, majd megvizezett csuporba nyomkodom és tányérra borítom. Két kanál tejfölt összekeverek egy kis oregánóval, ezzel díszítem :)
Elkészítési idő: 20 perc

2012. november 30., péntek
Kalendárium
Még mindig dekoráció, de most már azért kezdek visszatérni az alapokhoz - ebben a bejegyzésben már lesz recept is :)
Adventkalendárium csokis keksszel
Hozzávalók - egy nagy adag (kb 50 db) kekszhez: 500 g liszt, 2 tojás, 250 g sütőmargarin vagy vaj, 70 g porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 70 g kakaó (instant; ha étkezési kakaót használtok, akkor több cukor kell), kb 70 g reszelt vagy aprított étcsoki, citromhéj-reszelék
- a kalendáriumhoz: kreativitás és szeretet :)
A tojásokat kicsit felverem, a vajat megolvasztom. A tojásokhoz adom a por- és a vaníliás cukrot, robotkeverővel összekeverem, majd hozzáadom a vajat és végül a kakaót. Habosra keverem. Utána apránként a masszához adom a lisztet és a csokiforgácsot, fakanállal alaposan összedolgozom, végül kézzel egy kicsit átgyúrom. A kész masszából golyócskákat formázok, a tenyeremen ellapítom és megszórom egy kis citromhéj-reszelékkel. Sütőpapíros tepsibe téve előmelegített sütőben gyorsan kisütöm (nálam 13 perc alatt sültek meg; tűpróbával lehet ellenőrizni, de 15 percnél több szerintem nem kell neki).
Finom, illatos, roppanós - jó étvágyat hozzá :)
Elkészítési idő: 15 perc + sütés

És íme a kalendárium - én kartonpapírból vágtam hozzá koszorút, beborítottam pattogatott kukorica-füzérrel, átbújtattam a kartonon 24 különböző hosszúságú szalagot, vágtam 24 címkét, ráfestettem a számokat, cetlistől fóliába csomagoltam a kekszeket és felbogoztam a koszorúra. Végül az egész koszorú fellógatódott a csillárra; most már csak naponta le kell vágni egy kekszecskét és lehet várni az ünnepet :)
2012. november 29., csütörtök
Hangolódunk
Lassan itt a december (te jó ég...), az ember lánya pedig elgondolkodik, hogy idén milyen díszbe öltöztesse a lakást az ünnepre. Igaz, hogy a fára való díszek még egy hónapig készülgethetnek, de koszorút és advent-kalendáriumot már épp ideje készíteni. Most - szíves engedelmetekkel - nem receptet fogok közölni, hanem az én kicsi díszecskéimet mutatom meg nektek - persze ha kell, szívesen írok hozzá készítési útmutatót ;)
| A koszorú - szép, ugye ? :) |
| Egy kis ajtódísz, hogy a szomszédoknak is mutassunk valamit... |
| ... és a maradékokból készült vázácska a Kedves asztalára. |
Kellemes és boldog készülődést!
2012. november 26., hétfő
Ronda, de finom
Naaagy terveim voltak, hogy milyen szépet s fincsit fogok készíteni ebből az ötletecskéből - aztán szép nem lett szegényke, de finom - aaaz igen :)
Spenótos-juhsajtos puliszkatekercs
Hozzávalók: kb 200 g spenót, kb. 100 g juhsajt, egy bögre kukoricaliszt, tejföl,víz, só, olaj, egy tojás, luxusnak majonéz
A spenótot (fagyasztott, nálam) kiengedem és lecsepegtetem, picit megsózom és keverek bele egy kanálnyi tejfölt - előfőzni ezt nem kell, bőven elég lesz neki a sütés. A sajtot apróra kockázom. Lobogó sós vízben puliszkát főzök.
Ha a puliszka készen van, nagyjából ujjnyi vastagságban elterítem egy gyúródeszkán és egy kicsit hűlni hagyom. Amit én most elrontottam: túl sokat hagytam hűlni és emiatt töredezett össze (nagy valószínűséggel legalábbis), amikor fel akartam tekerni.
Ahogy egy kicsit hűlt a puliszka, megkenem a spenóttal és megszórom a sajttal, majd ügyesen feltekerem és kiolajozott formába teszem - a legjobb talán az őzgerinc-forma hozzá. A tojást feltöröm, ha nincs majonéz éppen, akkor kettéválasztom és a fehérjét meg a sárgáját külön verem fel, ha van majonéz, akkor nem választom külön. A felvert tojással (vagy a tojásfehérjével) megkenem a tekercs kilátszó felét és 15-20 percre sütőbe tolom. Utána kiveszem, egy kicsit ismét hagyom hűlni, hogy szilárduljon (ez volt a második lépés, amit most kihagytam :p), majd óvatosan egy sütőpapíros tepsibe borítom és a tetejét is megkenem - ha van, majonézzel, ha nincs, akkor a tojássárgával. Ismét húsz percet ül a sütőben, és már kész is van :)
Elkészítési idő: 20 perc + sütés (40-45 perc)

2012. november 25., vasárnap
Édesemnek édesen
A hűtő átmeneti lebetegedése arra is jó volt, hogy a régóta halasztgatott majd-megcsináljuk-kaják most hirtelen muszáj-megcsinálni-kajákká léptek elő. Ez is ilyen :)
Áfonyás pite
Hozzávalók: 100-150 g áfonya, 5 kanál méz, 3 kanál cukor, egy kiskanál citromlé, kb. 200-220 g liszt ( plusz amit felvesz nyújtáskor), kb. 100-120 g vaj vagy sütőmargarin, fél mokkáskanálnyi só, fél pohár jéghideg víz
Egyszer a tésztát készítem el, ugyanúgy, mint a sós piténél, csak most egy kicsit nagyobb adagot, hogy legyen miből csíkokat hengergetni. Ügyesek észrevehetik, hogy bár a lisztmennyiség nőtt, a vajmennyiség viszont csökkent - időközben rájöttem, hogy nem szükséges annyi vaj, kevesebbel is finom porhanyós lesz, sőt, mintha még jobb is lenne így... Az első pitémnél még az eredeti recept alapján szerepelnek a mértékegységek (amit sajnos már nem találok, de ezúton is köszönöm a szerzőnek :) )
Ha a tészta elkészült, letakarom és hűtőbe teszem - vagy működőképes hűtő híján az erkélyre :). Amíg a tészta áll, összekeverem a tölteléknek valót. Az áfonyát, ha friss, megmosom és megtakarítom; nekem ugye most fagyasztott áfonyám volt, azt csak jó alaposan le kellett csepegtetni. Ha tényleg nagyon alaposan lecsöpögött, hozzákeverem a citromlevet, a mézet és végül a cukrot és szintén hideg helyen állni hagyom.
A tésztát kétharmad-egyharmad arányban elosztom, a nagyobbik részt lisztes kézzel átgyúrom és lisztezett deszkán kör alakúra nyújtom, egy kicsivel nagyobbra, mint a tortaformám. A formát kivajazom és beleegyengetem a tésztát, a szélén kunkorítok neki egy kis peremet, megszurkálom fogpiszkálóval és előmelegített sütőben 6-8 perc alatt elősütöm. Amíg sül, a kisebbik adag tésztát is kinyújtom, csíkokra vagdosom és kézzel meghengergetem. Ha a tészta kicsit megpirult (elősütésnél épp csak egy kicsit meg kell kérgesedjen a tészta teteje), kiveszem, belehalmozom a tölteléket - ami közben ügyes kis levet eresztett - és meglocsolom a maradt áfonyás-mézes lével, végül rárakosgatom a hengerecskéket szépen, keresztben. Nagyjából húsz perc alatt szépre sütöm. Kivéve bőven megszórom porcukorral és erős tiltásokkal védem az éhes szájaktól legalább addig, amíg egy kicsit hűl és amíg lefotózom :)

2012. november 17., szombat
Az ősz ízei - variációk sütőtökre
Olyan régóta ki szerettem volna próbálni ezt... Végre sikerült. És jobb, mint gondoltam :)
Sütőtökös-csirkés palacsintabatyu
Hozzávalók: kb fél kiló sütőtök, 3-4 csirkemellfilé (vagy csirkehát, vagy bármi, attól függ, hogy mennyi időnk van pepecselni a feldarabolásával :) ), liszt, 1 tojás, tej, ásvány- vagy szódavíz, tejföl, bors, pirospaprika, só, leostyán, majoránna, olaj
A tököt megpucolom, nagyjából ujjbegynyi darabokra kockázom és sütőpapíros tepsibe téve nagyjából egy óra alatt megsütöm. Amíg sül, a lisztből, tojásból egy kis tejjel és vízzel palacsintatésztát keverek, majd kisütöm őket. Két-három kanál lisztet összekeverek egy kiskanál pirospaprikával, fél kiskanál borssal és fél kiskanál sóval (persze az arányokon ízlés szerint lehet változtatni), majd a felkockázott, megtisztított csirkét beleforgatom ebbe a keverékbe és egy kis olajban gyorsan kisütöm. Ha a csirke kifehéredett, a közben elkészült tökből belekeverek annyit, hogy egyenlő arányban legyen a csirkével, hozzákeverek két-három kanál tejfölt, megszórom leostyánnal és majoránnával és egy kicsit még felrottyantom. Az elkészült szószból egy-két kanálnyit teszek egy palacsintára, majd a palacsinta széleit összecsippentem és megtűzöm. Egy-két kanál tejfölből és egy kis majoránnából szószt keverek, ezzel díszítem.

Frissítés - 2012. november 25.
Egyrészt sok-sok döblec érkezett Farkaslakáról, másrészt vendégek is jelentkeztek a hétvégére, harmadrészt pedig rákényszerültünk a mélyhűtő gyors kiürítésére, úgyhogy elkészült még egy verzióban.
Annyi a különbség, hogy a csirkecombot a már egyszer bemutatott nagyon-nagyon fincsi szószban sütöttem meg, a palacsintába pedig csak a tejfölös sütőtök került. Sikert arattunk :)
2012. november 10., szombat
Falatka
Gabojszától loptam az ötletet, bemutatom, mert nagyon jó :)
Kenyérkosárka bármilyen töltelékkel :)
Hozzávalók: tervezett darabszámtól függően toastkenyér-szeletek (én a grahamot ajánlom, de fehér kenyérrel is fincsi lehet), egy csipet só, egy csipet oregano, egy csipet bazsalikom
A kenyérszeletekről leszedem a héjukat, majd egy kicsit elvékonyítom őket. A muffinsütő kivajazott mélyedéseibe igazgatom a szeleteket, a kilógó csücsköket levágom. A kosárkák közepét kicsit megfűszerezem, majd a sütőbe tolom őket 8-10 percre, vagy amíg színt kapnak. Ha készen vannak, lehet őket tölteni - mi otthon majonézzel és maradék sonkával pakoltuk meg, idesanyáméknál fokhagymás túrókrém került bele. Mindkettővel finom volt, én mégis a majonézesre szavazok, legalábbis valami olyan szószra, ami egy picikét meg tudja puhítani a kosárkákat.
Elkészítési idő: 20-30 perc

Gasztroajándék kettes szám, és még mindig születésnap
Ez volt az egyetlen születésnapi ételféle, amiről nem tudtak jóanyámék - szóval ez volt az igazi meglepetés :)
Szilvás muffin mogyorókrémes töltettel
No, ez megint olyan kedvemre való recept, tudniillik ez a muffin pont olyan, mint a nektarinos-pudingos muffin, csak éppen más :) Vagyis magyarabbul annyi a különbség, hogy ebben a muffinban a nektarin helyén finom, lédús szilva, a vaníliapuding helyén pedig mogyorókrém (hogy az itthoniak is értsék: finetti :p) figyelget - bár javaslom, hogy akinek ideje van, inkább főzzön hozzá egy csokipudingot, eredetibb lesz tőle :)
Falatozzatok vígan belőle :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)