És jött az ősz, az ősszel a pótvizsga-időszak és a pótvizsgákkal Ernő. Én pedig nem bírtam ki, hogy ne főzőcskézzek :)
Főkóstolóéktól kaptunk egy "kis" kakast - pontosabban csak az egyik combját, de az akkora volt, mint egy egészséges csirke. Az egyik - kisebb - feléből lett ez a nyársacska, a másik fél sorsáról később beszámolok :)
Grill-nyárs kakassal, zöldségekkel
Hozzávalók: egy óriás kakas fél combja (normál esetben 2 csirkemellfilé), paradicsom, paprika, hagyma, gomba(szár), fűszerek, tej, 2-3 gerezd fokhagyma, saslik-pálca
Elkészítés
A pálcákat vízbe áztatom. A húst megtakarítom, ujjbegynyi kockákra vágom. A tejbe aprítom a fokhagymát, teszek bele egy kis pirospaprikát és borsot, majd ebbe forgatom a húskockákat és állni hagyom. (Normál esetben elég egy fél órát-órát pácolni a húst, mert igazából csak az ízének kell. Mivel a kakas öreg volt és szívós, én még kora délután bepácoltam a húsát, legalább öt órát ült a hűtőben a fincsi fokhagymás-tejes kulimászban.) A zöldségeket megtisztítom, szintén ujjbegynyi kockákra vágom. A pálcákat kiveszem a vízből, lecsöpögtetem, de nem szítatom le. A hozzávalókat a pálcákra húzom, variálva a sorrendet. A kész nyársakat egy tepsi peremére helyezgetem, bőven meglocsolom őket a tejes-fokhagymás szósszal és alufóliával letakarva kb fél órán át sütöm. Utána leveszem a fóliát, ha maradt, még meglocsolgatom a tejes szósszal és további 15-20 percet sütöm.
Én a maradék zöldségeket összekevertem két tojással és kisütöttem rántottának, ez lett a köret. Sör még volt hozzá Zolkóék jóvoltából, így tökéletes volt az este - a kakas pedig majdnem eléggé puha lett :P
Elkészítési idő: 2 óra sütéssel együtt (normál hús esetében :) )
Fiatal, vékonypénzű és szeret főzni - ezek a leglényegesebb információk:) A legfurcsább alapanyagokból is sikerült már ehető, sőt, szerethető ételt kreálnom és soha semmi nem esett még olyan jól, mint az első nagy vacsora után a csillogó szemek és a "kérek még" felkiáltások :)
2012. szeptember 2., vasárnap
2012. szeptember 1., szombat
Hirtelen felindulásból elkövetett kenyérsütés
A pénteki Nagy Vacsora nyilvánvalóan hagyott valami maradékokat is maga után. Így hát gondoltam egyet és összecsaptam valamit hozzájuk :) Amikor elkezdtem tervezgetni, még csak annyit tudtam, hogy valami kenyérféle lesz a dologból - hát ez lett :)
Sörös kenyér halas szósszal, paradicsommal, sajttal
Hozzávalók: fél kiló liszt, 25 dkg élesztő, fél doboz sör, fél pohár víz, három kanál méz, reszelt sajt, (maradék) halas szósz, fűszerek (leostyán, oregano, mustármag), só, két-három evőkanálnyi olivaolaj, paradicsom.
Elkészítés
Az élesztőt elmorzsolom, a mézzel és egy pici sörrel felfuttatom. A lisztet összekeverem a fűszerekkel, a sóval, hozzáadom az olajat, a sört. Belekeverem a felfutott élesztőt, majd annyi vizet adok hozzá, hogy rugalmas tésztát tudjak gyúrni belőle. Picit átdagasztom, majd fél-egy órán át kelni hagyom.
Ha megkelt, még egyszer átgyúrom, majd nagyjából fél centi vastagra nyújtom (én kézzel nyújtottam most). A paradicsomokat felszeletelem. A kinyújtott tésztát megkenem a halas szósszal (így készült), megszórom reszelt sajttal, majd ráteszem a paradicsomkarikákat. Feltekerem, majd pár percet állni hagyom.
Egy magas falú tepsit vékonyan kikenek oliva olajjal, megszórom egy pici liszttel. A tésztát beleegyengetem a tepsibe. A tetejét megkenem vízzel, megszórom a maradék reszelt sajttal, bevagdosom két-három helyen, majd belenyomok egy pár félbevágott paradicsomot. Előmelegítetlen sütőben 40-45 perc alatt pirosra sütöm.
Elkészítési idő: 15 perc gyúrás + egy óra kelés + 3/4 óra sütés

| Egy üres, egy majonézes szelet - és a finomra pirult paradicsomok :) |
Frissen-melegen megettük a felét - és nagyon ajánljuk hozzá a házi majonézt, azzal lett tökéletes - no meg egy-egy hideg sörrel :)
Címkék:
főétel,
halas szósz,
kenyér,
paradicsom,
sajt,
sör,
sörös kenyér
2012. augusztus 31., péntek
Valami gyönyörű
Legkedvesebb Barátunk ünnepi vacsorájának főfogása :) Nagyon büszke vagyok ezekre a gyönyörűségekre, de Neki köszönhetjük: jól választott :)
Amúgy köszönettel tartozom Alettánknak is, mivel egyrészt hozott egy tepsinyi fantasztikus tiramisut, másrészt vidáman besegített a tökök-gombák töltésében (bár egy percig féltettem a gombákat, olyan finomnak minősítette az előkóstoláson a beléjük szánt szószt :) )
Darálthúsos tök-karikák, halas-baconos gombafejek
Hozzávalók - a tökhöz: fejenként egy közepes tök vagy cukkini, darált hús, ketchup vagy házi paradicsomszósz, majonéz, 2 tojásfehérje, fűszerek, olaj, sajt, tejföl, paradicsom;
- a gombához: fejenként 3-5 szem gomba, egy konzervnyi hal (nálunk most tonhal), főtt tojássárga, hagyma, majonéz, fűszerek, bacon
Elkészítés
A tököket megpucolom, kb 4 ujjnyi vastag karikákra vágom, a közepüket kiszedem. Minden karikát alaposan bedörzsölök sóval és állni hagyom (normálisan a hűtőben, de van, amikor a hűtő űrtartalma nem arányos a befogadandó étel- illetve italmennyiséggel; nna, ilyenkor jön jól a hideg fürdőszoba meg a kád :) ).
A darált húst pici olajon megpirítom. A tűzről levéve belekeverek két tojásfehérjét (igen, pontosan azt, ami a majonézből maradt - amúgy ha nincs felhasználni való tojásfehérje, akkor egész tojást használok), fűszerezem, de nem sózom, mert a tökök elég sósak lesznek. Kis ketchuppal, tejföllel, majonézzel lazítom.
Egy nagyobb sütőlapra sütőpapírt teszek, erre helyezem a tök-karikákat, ha kell, leszítatom őket. A karikák közepébe elosztom a darált húst, bőven megszórom sajttal és mindegyikre teszek egy fél paradicsomot. Megszórom őket egy kis rozmaringgal és bazsalikommal is. Nagyjából fél óra alatt készre sütöm: akkor jó, ha a tökökbe könnyen belemegy a villa, de még érzik a ruganyosságuk.

A gombákat megpucolom, megmosom, a szárukat kiszedem (nem dobom el, a szárból lesz a legfinomabb krémleves - bár én most mást tervezek velük :) ). A halat olajostól belekeverem a töltött tojások maradék szószába, még egy picit fűszerezem. (Ha nem készítettünk töltött tojást előételnek (bár javallott :) ), akkor két-három tojást főzzünk meg és azokat egészében, apróra felvágva is belekeverhetjük a szószba.)
A gombafejeket sütőpapíros tepsire teszem, megtöltöm a halas-tojásos keverékkel. Mindegyiket körbetekerem egy-egy vékony baconszelettel és megszórom oreganoval. Ez is nagyjából fél óra alatt készül el, úgyhogy ajánlatos egyszerre sütni a tökkel :)
Elkészítési idő: 1 1/2 óra
Mi megpróbáltuk, hogy mindenféle értelemben egyszerre süssük a tököcskékkel a gombácskákat, de valahogy nem akartak felférni a legnagyobb sütőlapomra sem. Így hát külön tepsiben szorongtak, de így utólag nem is bánom. A tökök pont annyi levet eresztettek maguknak, amennyivel még kellőképpen párolódtak, a gombák viszont rengeteg levet eresztettek. A baconszeletek épp ezért csak a felső felükön pirultak meg, az alsó felük (tekintve, hogy kisujjnyi gombás-szalonnás lében álltak) inkább főtt. Nagyon finom lett :D
És igen, azért lett ennyi kép felpakolva, mert az én Drágám olyan gyönyörűeket fotózott, hogy nem elégedhettem meg a szokásos egy-két képpel :)
Sőt, most még bónusz-kép is jár: annak a fenséges tiramisunak a képe, amit Aletta barátosnénk hozott az estére. Efelől a részleteket Tőle kérdezzétek, akár itt is, a megjegyzések között :) Én csak annyit tudok mondani, hogy nagyon-nagyon fincsi volt :)
Címkék:
bacon,
darált hús,
főétel,
gomba,
hallal töltött,
paradicsom,
tök,
töltött gomba,
töltött tök
Újra itthon, újra itthon!...
Legkedvesebb Barátunk majd' egy évnyi csehországi tartózkodás után végre hazajött egy kicsit a múlt hétre. Bár hatvanhét millió fele szaladgált a szűk hat nap alatt, azért csak sikerült beszorítani egy nagy vacsorát nálunk - amit hálásan köszönünk Neki :) Előzetes egyeztetés alapján összeállítottuk a menüt, ami bár a blog alapján lett kitalálva, mégis - jó szokásom szerint - teljesen más lett, mint amit eddig bemutattam Nektek. A változtatásokra engedélyt kaptam :)
Előétel: töltött tojás felturbózva
Hozzávalók (20 tojáshoz): 2 tojássárgája a majonézhez, 10 tojás, olaj, fűszerek, hagyma; a "turbóhoz" murok (sárgarépa) és szegfűszeg
Elkészítés
Gyakorlatilag ugyanaz, mint az első itt közölt töltött tojásnál. Változtatni csak annyit változtattam, hogy a tojássárgákhoz egy kis majonézt is tettem, valamint hogy két kisebb fej hagymát apróra vágva belekevertem a szószba és így töltöttem meg a tojásokat.
Ami a csavart adta, az egy aranyos díszítési ötlet. Ahogy megláttuk a Főkóstolómmal, tudtuk, hogy ilyet mindenképp :) Az ominózus ötlet pedig abból áll, hogy a tojásokat nem normál módon, hanem állatkának, jelen esetben (legalábbis tervein szerint) bagolynak álcázva töltjük.
A baglyokhoz a tojást nem hosszában vágom ketté, hanem kalapot vágok neki és így szedem ki a sárgáját. A sárga helyét megtöltöm a szósszal, a tojásra, ha kell, kis talpacskát is vágok, hogy megálljon. A megtöltött tojásra visszateszem a kalapot. Murokból kis karikákat vágok a szemének, picit megpárolom, hogy át tudjam szúrni egy-egy szegfűszeggel. Ugyancsak murokból kis csőröcskét is vágok nekik. A szemeket és a csőröket szépen a tojáskákra rögzítem és - voilá - kész is :) Esetleg kis majonézzel, Piros Arannyal díszítem, bár ezzel csak csínján, mert esetleg a bátor bagolyfiókáinkból csóró csirkéket kreál a t. vendégek képzelete :)
Frissen pirított kenyérrel és hideg sörrel fogyasztottuk :)

| bóbitás baglyok :) |
Frissen pirított kenyérrel és hideg sörrel fogyasztottuk :)
Elkészítési idő: 1 óra
2012. augusztus 19., vasárnap
Muffin másképp
Magyar Napok, sok érdekes program - és ennek következtében kevés itthon töltött idő - no meg egy jó pár tök a hűtőben: ebből lett a Muffin.
Tökös-szalámis muffin
Hozzávalók (egy kb 12 darabos adaghoz; nálam most ötszörös adag készült): 25 dkg liszt, 3 tk sütőpor, 1 tk só, 1 tojás, 0,5 dl olaj, 2,5 dl tejföl, egy bögrényi fiatal kerti tök reszelve, zöldfűszerek, fűszerek, egy csupornyi reszelt sajt, szalámi
Elkészítés
A lisztet összekeverem a sütőporral, hozzáadom a sót, keverek hozzá borsot, pirospaprikát, egy pici gyömbért és fokhagymaport, oreganot és bazsalikomot, majd hozzákeverem a tököt. Egy másik tálban felverem a tojást, hozzákeverem a tejfölt és az olajat, végül a reszelt sajtot. A két keveréket könnyedén összedolgozom. A szalámit vékonyra karikázom.
A sütőformát kivajazom, kb háromnegyedéig töltöm a keverékkel és a tetejére teszek egy karika szalámit. Előmelegített sütőben kb 20 perc alatt finom illatos-mosolygósra sütöm.
Elkészítési idő: 45 perc

A kakas egyik fele
A Farkaslakáról érkezett óriáskakas már felkockázva várta a sorát a fagyasztóban. Sokáig gondolkodtam, hogy mi legyen belőle - a coq au vin nagyon izgatta a fantáziámat, de nem volt hozzá kellő alapanyag -, aztán végül a hagyományosnál maradtam: pörkölt. De én ugye nem tudok hagyományosan főzni, szóval...
Kakaspörkölt puliszkával, másképp
Hozzávalók. egy nagyobb kakascomb, fokhagyma, pirospaprika, tejföl, fűszerkeverék, olaj, ketchup, egy bögre kukoricaliszt, só, víz, juhtúró
Elkészítés
A kakast megtakarítom, felkockázom (jelen esetben nem én :) ) egy picit befűszerezem és bedörzsölöm egy kis szódabikarbónával, hogy puhább legyen. A fokhagymát feldarabolom. Egy serpenyőben olajat forralok, ebben megfuttatom a kakaskockákat, majd hozzáadok egy pár kanál tejfölt, a fokhagymadarabkákat, megszórom pirospaprikával és adok hozzá egy cseppnyi fűszeres ketchupot. Gyakori kevergetés mellett hagyom összeérni és egy kicsit felrottyanni.
Közben egy lábosban vizet forralok, sózom és beleöntve a kukoricalisztet puliszkát keverek.
Egy jénai tálat kikenek egy cseppnyi olajjal, majd beleöntöm a puliszka felét. Ennek a közepére halmozom a közben elkészült pörköltet, majd beborítom a puliszka maradékával. Végül a tetejét megkenem egy is tejföllel és bőven megszórom apróra reszelt juhtúróval. Begyújtott sütőbe tolom és 20 perc alatt átpirítom.
Elkészítési idő: 1 és fél óra

2012. augusztus 16., csütörtök
Lángos, lángos
Megjártuk az EMI-tábort, ahol volt móka-kacagás, no meg persze lángos. A büdzsénk azonban nélkülünk ment nyaralni, úgyhogy lángosevés nélkül tértünk haza, de így legalább megvolt a késztetés itthon elkészíteni a nyár kedvencét. Fincsi lett :) (Az eredeti recept itt található)
Az igazi lángos
Hozzávalók: 75 dkg liszt, 4 dl víz, 1 tk só, 1 mk cukor, 3 dkg élesztő; olaj, fokhagyma, tejföl, sajt vagy juhtúró
Elkészítés
A fokhagymát apróra vágom (akinek ügyes konyhája van fokhagymanyomóval együtt, az áttörheti :) ), összekeverem 3-4 kanál olajjal és hűtőbe teszem összérni.
Az élesztőt felfuttatom a cukorral és egy kis meleg vízzel. A lisztbe keverem a sót, majd hozzáadom a felfutott élesztőt és a maradék vízzel puha, rugalmas tésztává gyúrom. Konyharuhával letakarva duplájára kelesztem. A sajtot lereszelem, a tejfölt (ha kell) egy kis szánával lazítom, hogy folyósabb legyen.
A tésztából kisebb gombócokat szakítok, nagyjából másfél centisre nyújtom őket és még 10-15 percet pihentetem, majd bő, forró olajban gyorsan kisütöm.
A friss lángoskákat gyorsan meglocsolom fokhagymás olajjal, tejföllel és megszórom egy jó adag reszelt sajttal. Gyorsan, frissen jó fogyasztani, egy pohár tejjel reggelire, egy pohár sörrel ebédre vagy vacsorára is tökéletes.
Elkészítési idő: 20 perc + kelés + sütés

Nagyon laktató, kettő darab fejenként bőőőven elég volt egyszerre. Persze az adag többre elég (12 darab jött ki belőle), úgyhogy a tészta maradékát pici olajjal lekenve és alufóliával letakarva hűtőbe tettem következő felhasználásig. Egy napot kényelmesen elüldögélhet a hűtőben - lehet, hogy többet is, de nem maradt további kísérletezésre :)
Friss (2012. október 21.): elkészült még egyszer, ha lehet, még finomabb lett, mint a múltkor. Amit másképp csináltam: formára nyújtás után nem hagytam állni őket (már nagyon éhes volt a Drága) és éppen csak világosra pirultak. Kicsit féltem, hogy nem sültek át rendesen, de vékonyabbra is voltak nyújtva, mint a múltkor, úgyhogy kellőképp átpirultak. Most rendes sajttal és az eltett olajos fokhagyma olajával ettük :)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)