Valamit ki kellett találni, de olyasmit, amit könnyen el lehet készíteni, mert sok kedvem nem volt a főzőcskézéshez. Vagyishogy kedvem volt, csak energiám nem. Vagyishogy...
Csirke-popcorn angol tepsis krumplival
Hozzávalók: kb fél kiló krumpli, 100-150 g csirkemell (persze lehet több is, elfoooogy :) ), 5-6 kanál liszt, só, bors, pirospaprika, fokhagymapor, olaj a sütéshez
Elkészítés
A krumplikat megpucolom, 3-4 centis darabokra vágom, majd forró sós vízben 8-10 perc alatt előfőzöm. Ezután leöntöm róla a főzővizet, kis hideg vízzel éppen csak langyosra hűtöm, majd leszítatom. Egy magasabb falú tepsibe olajat öntök, beleteszem és beleforgatom a krumplidarabokat, úgy, hogy amennyire lehet, mindegyik krumpli az olajban legyen. A tepsit sütőbe tolom, nagyjából 45-50 percig hagyom békében sülögetni :) (ha az olaj nem fedi el rendesen a krumplikat, akkor egyszer-kétszer megéri ránézni, hogy a kilógó darabokat beleforgathassuk). Amikor megsültek, törlőpapíron leszítatom róluk az olajat és megszórom egy kis sóval meg rozmaringgal.
A csirkemelleket megtisztítom és felkockázom, nagyjából ujjbegynyi darabokra. A lisztet összekeverem egy mokkáskanányi sóval, borssal, pirospaprikával, adok hozzá egy kis fokhagymaport. A csirkedarabkákat alaposan beleforgatom ebbe a lisztes keverékbe, majd forró, bő olajban gyorsan kisütöm.
Igazi csemegefalatkák, nem csak vacsorának, hanem csipegetős falatkának is egy-egy beszélgetős-sörözős estére. Ketchupot kér szépen :)
Elkészítési idő: 1 és egy negyed óra (sütéssel-mindennel együtt)
Szerencsére elő lehet készíteni is a falatokat - csak akkor ne keverjünk sót a liszthez. A krumplit is elő lehet főzni, csak akkor nem leöblíteni kell a hideg vízzel, hanem felönteni, hogy ne barnuljon. Mivel a csirkefalatkák nagyon hamar megsülnek, elég csak akkor megsütni őket, amikor a krumpli kész vagy már majdnem kész van.
A csirke-popcorn ötletét innen loptam :) Következőben (mármint akkor, amikor képes leszek némi kreativitásra is) ígérem, hogy kitalálok valami nagyobb változtatást is benne :P A krumpli ötletéhez is inspirálódtam, de sajnos nem tudom megtalálni az oldalt, hogy honnan...
Fiatal, vékonypénzű és szeret főzni - ezek a leglényegesebb információk:) A legfurcsább alapanyagokból is sikerült már ehető, sőt, szerethető ételt kreálnom és soha semmi nem esett még olyan jól, mint az első nagy vacsora után a csillogó szemek és a "kérek még" felkiáltások :)
2012. szeptember 14., péntek
2012. szeptember 13., csütörtök
Születésnap duplázva
Egyetlen Főkóstolómnak és kedves édesapjának egy napon van a születésnapja, és idén végre sikerült közösen lejutnunk Hozzájuk. Ajándéknak többek között egy nagy adag muffin érkezett.
Eperlekváros muffin
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 1 tk szódabikarbóna, 1 tk fahéj, 1 tk narancshéjreszelék, 2 tojás, 10 dkg cukor, 5 dkg vaníliás cukor, 1,6 dl olaj, 6 dl tejföl, 20 dkg eperlekvár, kakaó
A liszthez hozzákeverem a sütőport, a szódabikarbónát, a fahéjat és a narancshéjreszeléket. A tojásokat felverem, hozzákeverem a cukrot, az olajat és a tejfölt. A két keveréket alaposan összedolgozom - ha szezonja lenne, vágnék bele egy pár szem epret is.
A sütőformákat kivajazom, majd mindegyikbe teszek két kiskanálnyi tésztát, majd egy kiskanálnyi eperlekvárt, végül befedem még egy-két kiskanálnyi tésztával, úgy, hogy nagyjából a forma háromnegyedéig legyen. A tetejét megszórom egy kis kakaóval és nagyjából 20 perc alatt megsütöm őket.
Elkészítési idő: 40 perc
Én most sütőpapírban sütöttem őket, de nem a legjobb papírt választottam, úgyhogy ügyesen belesültek a muffinkák. Ezentúl csak sütés után teszem őket papírba, legalábbis ebbe :)

Születésnapi rendelés
Újra szeptember, újra születésnap... És a Kedves szilvás gombócot kért vacsorára :)
Szilvás gombóc (kényszermegoldásképpen szilvalekvárral)
Hozzávalók: 1 kg krumpli, kb 40 dkg liszt, egy kis vaj vagy zsír, egy kis só, szilva vagy szilvalekvár, fahéj, vaníliás cukor, prézli, cukor
Elkészítés
A krumplit meghámozom, felkockázom és puhára főzöm. Leszűrve kicsit még áttöröm és hagyom kihűlni (én idő hiányában egy kis hideg vízzel rásegítettem a hűlés idejére). Mikor kihűlt, hozzákeverek egy evőkanálnyi vajat (zsír jobb lenne, de ha nincs...), egy csipetnyi sót és lassan adagolva hozzágyúrom a lisztet.
A tésztát kb fél centi vastagra nyújtom, nagyjából 5x5-ös kockákat vágok belőle. Egy csomag vaníliás cukrot összekeverek egy kiskanál fahéjjal. A kockákra egy kiskanálnyi szilvalekvárt (vagy egy szem-fél szem szilvát) teszek, ezt megszórom egy csipet cukros fahéjjal. A tésztát a markomba veszem, a sarkait jól összecsippentem és szép kis gombócot görgetek belőle. Lobogó vízben 8-10 perc alatt készre főzöm - akkor van kész, ha feljön a víz tetejére.
Amíg a gombócok főnek, egy tepsiben gyorsan megpörkölök egy kis prézlit, majd keverek bele egy-két kanál cukrot és azzal is összepörkölöm. A kész gombócokat beleforgatom a prézlibe.
Azon frissiben tálalom és örülök, hogy az én csodás Főkóstolóm örül :)
Elkészítési idő: 2 - 2 és 1/2 óra

Azoknak, akik szintén először készítenek szilvás gombócot, az én receptem helyett inkább ajánlom Bede Anna leírását: az alapján biztosan sikerülni fog - én is onnan okultam :)
2012. szeptember 11., kedd
Házi tészta
Hát ennek is eljött az ideje... elkészült az első házi készítésű laskám. Finom lett :)
Házi ravioli párizsi-töltettel
Hozzávalók: kb 10 dkg liszt, 2 tojás, só, párizsi, tejföl, sajt, paradicsom (koktélparadicsom)
Elkészítés
A lisztet összekeverem egy nagyobb csipet sóval és összegyúrom a tojásokkal (igazából egy tojás is elég, de szerintem kettővel finomabb :) ). A kész tésztát lisztezett deszkán a lehető legvékonyabbra nyújtom (nem éppen papírvékonyra, de majdnem).
A párizsit kis kockákra vágom. A tészta egyik felére, kisujjnyi távolságra lerakom a párizsikockákat, majd amikor megvagyok ezzel, a tészta másik felét ráhajtom a töltelékre. Jól összenyomogatom a két tésztát, majd szétvágom a falatokat (akinek jó dolga és derelyevágója is van, az azzal vágja, nekem csak szimpla késem volt :) ). Mindegyik falatkát egyenként megböngyörgetem (összedolgozom a széleit, összecsippentem a sarkait és kicsit meghajtogatom őket), majd fövő vízben kb 10-15 perc alatt puhára főzöm.
Amíg a tészta fő, lereszelek egy kis sajtot és összekeverem pár kanál tejföllel. A koktélparadicsomokat félbevágom.
A kifőtt raviolikat lecsorgatom, tányérra szedem, meglocsolom egy kis sajtos-tejfölös szósszal, ráteszek egy pár koktélparadicsom-darabkát és megszórom egy kis bazsalikommal.
Elkészítési idő: 3/4 óra
Természetesen a tészta bármilyen töltelékkel készíthető és mivel nagyon finom lett, még biztosan készül majd mással is. Az egyik ötletem már megvan... de arra még egy kicsit várni kell :)

2012. szeptember 9., vasárnap
Végre használatban az őzgerinc :)
Ernő barátunk ismét koptatta egy hétig az idegeinket, de ennek ellenére sikerült összehozni pár finom falatot :) Nagy tetszést aratott, biztos, hogy még készülni fog - mint ahogy az is biztos, hogy nem pont így készül el következőben :)
Rakott csirkemellfilé őzgerincformában
Hozzávalók (2 személyre, bár mi most hárman ettünk belőle): 4 csirkemell, szalámi/szalonna/baconszalonna, sajt, tejföl, fűszerek, 2+1 tojás, prézli
Elkészítés
A melleket megpucolom, kicsontozom, kettőbe vágom - így nyolc szeletem lesz. A szeleteket kicsit megpotyolom, befűszerezem.
A szalámit (vagy ha van, a szalonnát) vékony szeletekre vágom. Két tojást felverek, összekeverem egy kis tejföllel és bazsalikomot, oreganot keverek bele. Mivel az a lényeg, hogy összetartsa a husikat, ezért én egy kicsivel szilárdabbra kevertem - adtam hozzá egy pici prézlit is. A sajtot lereszelem.
Az őzgerincformát kikenem olivaolajjal és kibélelem szalámiszeletekkel. A szeleteket megkenem a tejfölös-tojásos szósszal, megszórom sajttal, majd ráfektetek négy csirkemell-szeletet. A szeleteket megint megszórom sajttal, beborítom a tejfölös masszával, utána sajt, csirkemellek, sajt, tejfölös massza. A végén beborítom a maradék szalámival. A harmadik tojást is felverem, a felével végigkenem a rakottas tetejét, majd kb 30 percre előmelegített sütőbe tolom. Fél óra után kiveszem, a formából egy tepsibe borítom, a másik felét is lekenem a tojással és megszórom a maradék sajttal. Még 15-20 percig sütöm.
Elkészítési idő: 25 perc + 50 perc sütés

Megjegyzés: aki csak teheti, annak azt javaslom, hogy szalonnát vagy baconszalonnát használjon, mert a szalámik nem tudnak összesülni rendesen. Meg lehet próbálni esetleg töll tojással megkenni. Sajnos nekem csak egy tojásom volt még, ezért le is potyogott a szalámik fele, amikor kifordítottam a formából - persze ettől függetlenül még finom lett :p
2012. szeptember 2., vasárnap
Nyár- és kertélmény, kert - és lassan nyár - nélkül
És jött az ősz, az ősszel a pótvizsga-időszak és a pótvizsgákkal Ernő. Én pedig nem bírtam ki, hogy ne főzőcskézzek :)
Főkóstolóéktól kaptunk egy "kis" kakast - pontosabban csak az egyik combját, de az akkora volt, mint egy egészséges csirke. Az egyik - kisebb - feléből lett ez a nyársacska, a másik fél sorsáról később beszámolok :)
Grill-nyárs kakassal, zöldségekkel
Hozzávalók: egy óriás kakas fél combja (normál esetben 2 csirkemellfilé), paradicsom, paprika, hagyma, gomba(szár), fűszerek, tej, 2-3 gerezd fokhagyma, saslik-pálca
Elkészítés
A pálcákat vízbe áztatom. A húst megtakarítom, ujjbegynyi kockákra vágom. A tejbe aprítom a fokhagymát, teszek bele egy kis pirospaprikát és borsot, majd ebbe forgatom a húskockákat és állni hagyom. (Normál esetben elég egy fél órát-órát pácolni a húst, mert igazából csak az ízének kell. Mivel a kakas öreg volt és szívós, én még kora délután bepácoltam a húsát, legalább öt órát ült a hűtőben a fincsi fokhagymás-tejes kulimászban.) A zöldségeket megtisztítom, szintén ujjbegynyi kockákra vágom. A pálcákat kiveszem a vízből, lecsöpögtetem, de nem szítatom le. A hozzávalókat a pálcákra húzom, variálva a sorrendet. A kész nyársakat egy tepsi peremére helyezgetem, bőven meglocsolom őket a tejes-fokhagymás szósszal és alufóliával letakarva kb fél órán át sütöm. Utána leveszem a fóliát, ha maradt, még meglocsolgatom a tejes szósszal és további 15-20 percet sütöm.
Én a maradék zöldségeket összekevertem két tojással és kisütöttem rántottának, ez lett a köret. Sör még volt hozzá Zolkóék jóvoltából, így tökéletes volt az este - a kakas pedig majdnem eléggé puha lett :P
Elkészítési idő: 2 óra sütéssel együtt (normál hús esetében :) )

2012. szeptember 1., szombat
Hirtelen felindulásból elkövetett kenyérsütés
A pénteki Nagy Vacsora nyilvánvalóan hagyott valami maradékokat is maga után. Így hát gondoltam egyet és összecsaptam valamit hozzájuk :) Amikor elkezdtem tervezgetni, még csak annyit tudtam, hogy valami kenyérféle lesz a dologból - hát ez lett :)
Sörös kenyér halas szósszal, paradicsommal, sajttal
Hozzávalók: fél kiló liszt, 25 dkg élesztő, fél doboz sör, fél pohár víz, három kanál méz, reszelt sajt, (maradék) halas szósz, fűszerek (leostyán, oregano, mustármag), só, két-három evőkanálnyi olivaolaj, paradicsom.
Elkészítés
Az élesztőt elmorzsolom, a mézzel és egy pici sörrel felfuttatom. A lisztet összekeverem a fűszerekkel, a sóval, hozzáadom az olajat, a sört. Belekeverem a felfutott élesztőt, majd annyi vizet adok hozzá, hogy rugalmas tésztát tudjak gyúrni belőle. Picit átdagasztom, majd fél-egy órán át kelni hagyom.
Ha megkelt, még egyszer átgyúrom, majd nagyjából fél centi vastagra nyújtom (én kézzel nyújtottam most). A paradicsomokat felszeletelem. A kinyújtott tésztát megkenem a halas szósszal (így készült), megszórom reszelt sajttal, majd ráteszem a paradicsomkarikákat. Feltekerem, majd pár percet állni hagyom.
Egy magas falú tepsit vékonyan kikenek oliva olajjal, megszórom egy pici liszttel. A tésztát beleegyengetem a tepsibe. A tetejét megkenem vízzel, megszórom a maradék reszelt sajttal, bevagdosom két-három helyen, majd belenyomok egy pár félbevágott paradicsomot. Előmelegítetlen sütőben 40-45 perc alatt pirosra sütöm.
Elkészítési idő: 15 perc gyúrás + egy óra kelés + 3/4 óra sütés

| Egy üres, egy majonézes szelet - és a finomra pirult paradicsomok :) |
Frissen-melegen megettük a felét - és nagyon ajánljuk hozzá a házi majonézt, azzal lett tökéletes - no meg egy-egy hideg sörrel :)
Címkék:
főétel,
halas szósz,
kenyér,
paradicsom,
sajt,
sör,
sörös kenyér
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)